„Egyre inkább tudom, hogy ki vagyok, merre tartok és mit is akarok csinálni” – Frenk interjú

Dátum:

A dunaújvárosi Prince, ismertebb nevén Frenk kilencedik albumát jelentette meg tavaly év végén Isten élt Pesten címmel, amelynek lemezbemutatója január 25-én szombat este lesz az Akvárium Klubban. Óriási szerencsénkre épp egy szabad estéjén kaptuk el Frenket a kérdéseinkkel, amikre rá jellemző módon közvetlenül, barátságosan, jó kedélyűen válaszolgatott Pritz Péternek, aki meg jó kedélyűen írta meg ezt az interjút. Íme.

Sok számod szól Budapestről, illetve sok számodban jelenik meg a főváros, most pedig már új lemezed és egy új dal címében (Hajnalban Budapesten) is megörökíted Pestet (meg hát, ugye a Budapest Bárban is játszol) – milyen viszonyban vagy Budapesttel?
Azt leszámítva, hogy nem a szülővárosom, Budapest az otthonom, és gyakorlatilag minden meghatározó élményem ide köt, ehhez a városhoz. Leginkább a pesti éjszaka – ahol többet mozogtam majdnem, mint nappal. 14 éves koromban jöttem föl, most vagyok a 48-ikban, ami azt jelenti, hogy lassan 34 éve itt élek, így végül is már semmi nem köt máshova, mint ide. Ide kötnek az éjszakák, a szerelmek, a zenélés, a barátaim, minden. És rengeteg inspirációt is merítek a városból. Még mindig nyerek belőle, pedig ez csoda, tulajdonképpen. A többi nagyvároshoz képest ez egy kis város, mégis van a levegőben valami, ami inspiratív.

Ha meg kéne tippelned, mit mondanál, hány hajnalt éltél már meg és túl Budapesten?
Hát, ezt most össze kell számolni… Ha 33 éve élek itt és azt beszorozzuk 52 héttel, az 1716 hét, egy héten pedig legalább háromszor csúsztam bele a hajnalba, akkor kábé olyan 600 hajnalról beszélünk. (nevetünk)

Mi olyan vonzó neked a budapesti hajnalban? Vagy egész egyszerűen mindig csak rád tör?
A baráti körömben és abban a világban, amiben én mozgok mindig olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik utoljára mennek haza. Ez nem tudom, miért van így, de így van. Sőt, általában én jövök el utoljára. Amíg van valami mozgás és szórakozási lehetőség, addig nem tudok hazaindulni. Igaz, mostanában már nem bírom annyira a gyűrődést, és ha reggelig kimaradok, az már több napra kikészít. Olyan már csak ritkán fordul elő.

A lemez címéről – Isten élt Pesten – nekem egyből az ugrott be, hogy: „Isten éltessen”. Szándékos volt ez az áthallás, vagy merő véletlen?
Abszolút szándékos, ugyanis húsz éves a Frenk produkció, és ez a lemez zeneileg meg mindenféle szempontból összesítése ennek a húsz évnek. Egy kicsit eklektikus dalgyűjtemény, és ezzel a lemezzel szerettem volna megünnepelni – Isten éltessen – magamat. Ezen kívül pedig kedves feleségem társasága így koccintott régen, hogy: „Isten élt Pesten!” Vagyis egyben ez egy koccintás is.

Ez tök jó! Dunaújvárosban születtél. Szülővárosodról megemlékeztél már valamelyik dalodban? Nekem nem rémlik.
Épp az új lemezen. A Nem volt véletlen című szám arról a korszakról szól, amikor gyerekkorunkban arról álmodoztunk, hogy majd mit fogunk csinálni. Igazából ezt a dalt a Kiss Tibinek írtam, aztán meghallgattuk együtt, azzal a céllal, hogy legyen ez egy duett, de aztán egymásra néztük, és mindketten mondtuk, hogy: „ez egy egyszemélyes szám”, így végül úgy döntöttem, hogy egyedül éneklem fel. A dal a közös élményeinkről szól; arról, hogy indultunk el onnan meg ilyesmi. Van például egy sor benne: „a déli szél a gyárkéményből lelkeket fújt ránk”, ami arra utal, hogy Dunaújvárosban akkor volt baromi büdös, amikor déli szél fújt és befújta a papírgyár füstjét meg a vasműből a kormot a városba. Így az a sor is, hogy „a koromréteg színarannyá vált”, ez is abszolút Dunaújvárosról szól.

Ha már Istennél tartottunk az előbb: az új albumodon, aminek lemezbemutatója most szombaton, január 25-én lesz az Akvárium Klubban, többször említed Istent. Egyik új kedvenc Frenk-sorom az albumról ez: „Egy hedonista vagyok, de soha nem tagadtam Istent, nem akarok félni, csak kimaxolni mindent”. Milyen viszonyban vagy Istennel?
13 éves koromban megtértem egy gyülekezetben, aztán elég hamar, még gyerekként rájöttem, hogy ez átverés, úgyhogy ott is hagytam őket, aztán bekerültem egy dunaújvárosi zenekarba, és sorsszerűen az első dal, amit elkezdtünk játszani, az a Sympathy for the Devil volt, így választanom kellett isten és az ördög között és én az ördögöt választottam. (nevetünk)

Másik új kedvenc sorom (a sok közül): „Magadnak hinni olyan nehéz, ha a másik gyanakodva néz”. Magaddal milyen viszonyban vagy most?
Nagyon jó viszonyban vagyok magammal. Érdekes módon, ahogy telik az idő, egyre jobb a helyzet. Valakinél ez fordítva szokott lenni, de én egyre jobban kezdem magam szeretni.

Ezt nagyon jó hallani. Vajon minek köszönhető ez?
Nyilván annak is, hogy lett családom – az biztos, hogy sokat segített. Én elég magányos típusú ember vagyok, és az ilyen típusú emberek sokat gondolkodnak, ami át tud fordulni önutálatba. Néha az önimádat és az önutálat közt vékony a mezsgye. De mostanában egyre inkább tudom, hogy ki vagyok, merre tartok és mit is akarok valójában csinálni. Későn érő típus vagyok, nekem ez most jött el.

Az új lemez borítóján is egy magányos ember áll egy magányos körúton ballonkabátban, és így a figura egyrészt Kern Andrásra emlékeztet, másrészt egy cukros bácsira…
…inkább Alain Delonra, mert A szamuráj című Alain Delon-filmből vettem a karaktert.

Na, örülök, hogy ezt is tisztáztuk, hogy nem cukros bácsi vagy. (nevetünk)
Jó ideje megbízhatóan aktív vagy: rajongóid nagy örömére két évente szállítod a jobbnál jobb lemezeket, sőt tavaly két albumot is kiadtál. Hogy készülnek az lemezeid? Kábé egy-két év alatt összegyűlik 9-10 dalötlet vagy dalszöveg a fejedben, aztán egy ponton nekiállsz felvenni egy új albumot? Vagy ránézel az órádra, rájössz, hogy eltelt két év, és gyorsan beszaladsz Vastihoz a Sounday Stúdióba, azzal, hogy: „na, akkor vegyünk fel szépen egy lemezt, de most azonnal!”?
Így is, úgy is. Általában nem bírok meglenni anélkül, hogy ne csináljak valamit – különösen az utóbbi pár évben van ez így. Most is csináltam két lemezt, és már azon gondolkodom, hogy milyen lesz a következő. Nagyon kreatív időszakomat élem. Régebben lustább voltam, előfordult, hogy évekig ültem valamin, most meg az van, hogy minden ötletemet nagyon gyorsan megvalósítom. Legutóbb, amikor bementem a stúdióba hétfőn leütöttem az első hangot, és vasárnapra kész volt. A zenét előtte nagyjából egy hét alatt megírtam az összes számhoz, és azt megelőzően a szövegek is viszonylag gyorsan, pár hónap alatt elkészültek.

Azokat akkor így jövet-menet írogatod?
Igen, jövet-menet írogatom, valami egyben kiszalad, van, amin meg nagyon sokat gondolkozom. A Bumeráng című dalban van egy sor, amin konkrétan egy hónapot gondolkodtam. De a zene az általában mindig nagyon hamar megvan.

Ha ilyen gyorsan dolgozol, marad időd arra, hogy önkritikával meghallgasd a dalokat, és ami nem kell, elvesd végül?
Ha nem jó egy dal, nem teszem fel a lemezre. Csak az kerül fel, ami átmegy a saját rostámon. Sok dal maradt már talonban, amiket kidobtam, de erre a lemezre speciel mindegyiket megtartottam, nem hullott el egy sem.

Több albumod készült úgy – ahogy anno egyébként Prince is dolgozott –, hogy minden hangszert te játszottál fel a stúdióban. Miért szeretsz így dolgozni? És hogy kell ezt a folyamatot elképzelni?
Azért szeretek így dolgozni, mert így sokkal gyorsabb, és az nekem fontos, hisz minél többet ülsz rajta, annál jobban elfáradsz, annál inkább elsatnyul az egész folyamat, és annál kevésbé lesz kreatív a munka. Viszont, ha bejön egy egész zenekar a stúdióba, ott pöcsölnénk egy csomót, ami nem utolsó sorban elég sok pénzbe kerül. Úgyhogy az a munkamenet, hogy bemegyek, feljátszok egy mankósávot, arra rádobolok, utána bejön Gizsó, a basszusgitárosunk, feljátssza egy délután az összes számot, a többi hangszert meg én rányomom. Nagyjából ez a folyamat.

Utána pedig a kész, felvett anyagot odaadod a zenekarnak és ők megtanulják?
Igen, pontosan.

És nem lázadoznak?
Nem, már megszokták. Amikor bevettem őket a zenekarba, akkor már pont ez volt a gyakorlat. Az első élményük velem kapcsolatban az volt, hogy kaptak egy kész anyagot.

És szeretik a főnököt?
Hát, ezt tőlük kéne megkérdezni. Szerintem igen. Egyébként a következő tervem az, hogy bevonulunk a stúdióba, és mint egy rendes rock and roll zenekar, írunk rendes rock and roll számokat, és egyszerre feljátsszuk. Mert ilyet még soha nem csináltam, a zenekar meg annyira jól játszik, hogy ezt most már ki kéne használni. Bevonulunk, dirr-durr, csitt-csatt, piff-paff, odabaszunk egy nagyot, és kész.

Ha nagy kedvenc élő vagy halott (külföldi) zenészeid közül bárkit felkérhetnél, hogy lépjen fel veled most szombaton az Akvában, ki lenne az?
Fú, ez egy nagyon nehéz kérdés. Hát, nem is tudom, tényleg. Lehet, hogy valami gitáros lenne. Legyen mondjuk a The Band gitárosa, Robbie Robertson.

Egy korábbi Frenk lemezajánlónk IDE KATTINTVA olvasható, egy korábbi interjúnk pedig IDE KATTINTVA, ha pedig érdekel a Wake Up 1230, Frenk másik zenekara, akkor IDE KATTINTS egy interjúért.

Fotó: Juhász Éva

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a VARÁZSCERUZA fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....