Egy hónap Karácsonyig, de az ATOM már elkészült az ajándékunkkal

Dátum:

Karácsonyi medley-vel jelentkezett a debreceni ATOM zenekar. A kaliforniai dallamos punk rock stílusban utazó csapatnak november 24-én jelent meg a Giccskarácsony, nagykarácsony című egyszámos kislemeze. A megjelenésről Tomster, az ATOM dalszerző énekese nyilatkozott.
 
Ebben a stílusban is gyakoriak a fel- és átdolgozások, nekünk ez az első ilyen jellegű munkánk. Bár szó volt konceptlemezről, több dallal, végül úgy döntöttünk, hogy egy számba zsúfolunk mindent, és olyan lesz mint maga a karácsony ünnepe – cukormázas, giccses, zsúfolt és rohanós. Ricsi jött elő a frappáns címmel.
 
 
A dalban felcsendülnek dallamok a Neoton Famíliától, Mariah Carey-től, Katona Kláritól, illetve a Száncsengő és a Mennyből az angyal dalokból. Mindez két perc negyvenöt másodperc alatt.
 
Az utolsó hat számos lemez az Éléskarma idején vettük fel a karácsonyi medley-t is, és ennek témája és különlegessége miatt inkább aktuálisan, külön a lemeztől, karácsony előtt szerettük volna megjelentetni, hogy kiemelt figyelmet kapjon.
 
Tomster már korábban is készített animációs klipet az ATOMnak, különleges AI technikával jött ki a legutóbbi klipjük is, a Termék a polcon. A Giccskarácsony, nagykarácsony is hasonló klipet kapott.
 
 
Köszönjük mindenkinek az idei éves támogatását. Sikerült néhány nagyon jó koncerttel zárni az évet, a Boobstorm, a Counter Clockwise, a Helo Zep, the Grenma és a Kozmosz társaságában. Jövőre is tartogatunk még meglepetéseket! 
 
 
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....