Ripoff Raskolnikov tavaly ünnepelte 60. születésnapját, azonban itt nem állt meg a blues. Az egykori világjáró csavargó, osztrák származású, ám egyre inkább magyar kötődésű gitáros-énekes április 2-án mutatja be új lemezét Odds and Ends címmel a Kuplungban.
Az új lemez is egy véletlen lehetőség folytán került rögzítésre, ahogy az eddigiek? Mi ihlette az új anyagot és miben más az előzőekhez képest?
A véletlen szerepet játszott ebben is. Ez a mostani viszont elég rockosra sikerült. Főleg amiatt, mert lett volna három, a szívemhez nagyon közel álló, lassú szám, és ezek mind kiestek, mert nem sikerült igazán jól eljátszani őket a stúdióban, így maradtak az igazán rockos számok. Mindig meg szokták kérdezni tőlem, hogy melyik CD-t javasolnám, amelyiken pörgősebb dalok vannak. Eddig nem tudtam mit ajánlani nekik, most majd tudok.
Témájában?
Nincs egy konkrét téma. A cím is erre próbál utalni, hogy egy csomó minden van rajta, különböző cuccok, kacatok és limlomok.
Hogy kell ezt elképzelni? Ott vagy a vas megyei házadban és összegyűlik egy anyag…
Körülbelül így. Különböző időszakaim szoktak lenni. Van, amikor keveset írok, van, amikor nem belátható okokból sok minden összegyűlik. Legutoljára 2010-ben volt olyan lemezem, ami csak új számokból állt, most meg úgy tűnik, hogy túlságosan is szorgalmas vagyok. Felvettünk 16 számot, és abból 12 került a lemezre.
Vendégeid vannak ezen a lemezen?
Vannak. Az énekes, gitáros Little G Weevil játszik a nyitó darabban. Van egy olyan dal, aminek van egy kis Muzsikás hangulata, ehhez elhívtuk Éri Pityut, aki buzukin slide-ozott egyet. Herr Attila is nagybőgőzik egy dalban. Amúgy pedig maradt a szokásos csapat: Nagy Szabolcs, Varga Laca, Gyenge Lajos.
Inkább ez a hippifelfogás áll hozzád még mindig közelebb?
Valami csak megmaradt bennem abból a korszakból, amiben felnőttem. A lemezeim sem azért jöttek létre, mert nagyon megterveztem volna, hanem szóltak nekem, hogy mi lenne, ha felvennénk valamit. Én inkább kívülálló vagyok.
A menedzsered, Podlovics Péter volt, aki felkarolt téged anno…
Körülbelül 89' óta ismerjük egymást, így ezek szerint már bölcsődébe is együtt jártunk. Ő szervezte a Palermo Boogie Gang koncertjeit anno, és idővel közelebbi viszonyba kerültünk, mint művész és menedzser. Aztán mikor pesti zenészekkel kezdtem el játszani, kellett egy ember, aki a mi zenekarunkkal is foglakozik.
Mai modern zenei megoldások kizárva? A stílustól nem fogsz eltérni?
Nem zárom ki a lehetőséget, bár alapvetően a dalaim és a stílus adottak. Ha ehhez mondjuk egy DJ vagy akár egy didgeridoo-s szívesen csatlakozna, akkor miért ne. Ez a lemez sem úgy készült, hogy én mondtam meg mindenkinek, hogy mit játsszon. Én csak hoztam a magam kis zenéjét és mindenki hozzátette, amit érzett. A pontot az i-re pedig a hangmérnök, Adam Whittaker tette fel. Vele először dolgoztam együtt. Eddig, mikor hallgattam a lemezeimet ott volt bennem, hogy ez azért nem szól úgy, mint a nagyoké. Most viszont elégedett vagyok a hangzással.
ÍME, A DAL!!! A The Edge visszatekintés egy régi szerelemre, ami arra késztette Ripoff Raskolnikovot, hogy Keith Richards-á változzon.
MaryMoss