“Nem lesz konfetti, lufi, vagy semmi olyan, ami felesleges szemetet termel”

Dátum:

Augusztus 4-én első önálló parkos koncertjével ünnepli tizedik születésnapját a Blahalouisiana zenekar. A Mastercard támogatásával megvalósuló esemény több szempontból is különleges lesz, amelyekről csapat frontembere, Schoblocher Barbara most egy rövid videóinterjúban oszt meg kulisszatitkokat.
 
Tíz év munkáját egy estébe sűríteni semmiképp sem egyszerű feladat – a Blahalouisiana ezidő alatt négy nagylemezzel és számtalan slágerrel örvendeztette meg rajongóit. Terjedelmes diszkográfiából válogatnak most tehát, jól átgondolt műsorukban helyet kapnak a közönségkedvencek mellett a zenekari tagok szívéhez legközelebb álló szerzemények is, ígéretük szerint egészen első EP-jük, a Tales of Blahalouisiana-ig visszanyúlnak majd. A születésnapot azonban lufi és konfetti helyett egyéb meglepetésekkel teszik különlegessé: terveik szerint a színpadi díszletben több újrahasznosított, kreatív megoldás is szerepet kap majd. 
 
„Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ennek a koncertnek a létrejöttében és ezzel nem csak a magas minőséget képviselő zenét támogathatjuk, de a fenntarthatóság fontos üzenete mellé állhatunk. A Mastercard számára ez nem csak helyi ügyek, de globális kezdeményezések kapcsán is nagyon fontos, az a célunk, hogy 5 év alatt 100 millió fa ültetésével segítsük a klímacélokat” – mondta a koncert kapcsán Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere.  
 
A frontember, Schoblocher Barbi számára is fontos téma a fenntarthatóság, ami jó ideje foglalkoztatja az énekesnőt. Saját bevallása szerint életmódjában volt egy pont, ahol rájött arra, hogy a felesleges ruhák vásárlása sehova nem vezet, és most ezt a szemléletet ülteti át zenekarával a színpadi megjelenésbe is. Erről mesélt most Barbi a Mastercard és a Budapest Park közös kisvideójában. Hogy az újrahasznosítás hogyan jelenik meg a koncerten, illetve hogy a zenekar számára melyek voltak a legfontosabb mérföldkövek az elmúlt tíz évből, az augusztus 4-én a Budapest Parkban kiderül!
 
 
A Mastercard egyébként további meglepetéseket is tartogat a tarsolyában Budapest Parkos együttműködésük kapcsán – és nem csak augusztus 4-én! Egyedi, zenekarokhoz kapcsolódó, hazai tervezőkkel (Sisko Studio) együttműködésben készült merchandising termékekkel is készülnek, de azon se lepődjünk meg nagyon, ha egy-egy koncerten hirtelen dobosok vesznek körbe, és már a koncert előtt odavarázsolják nekünk a fesztivál hangulatot.
 
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

spot_img

Ez is érdekelhet

Kovács Gábor, operaénekes: Puccini a szívében, Tankcsapda a vérében

Vannak művészek, akik egyetlen stílushoz kötődnek és vannak azok, akik hidakat építenek műfajok között. Kovács Gábor ez utóbbiak...

Mit tehetnek a magyar kriptófelhasználók a Revolut felfüggesztése után?

A Revolut nemrég bejelentett döntése, miszerint felfüggeszti a kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásait Magyarországon, komoly fennakadást okozott azoknak a felhasználóknak,...

Öt nap Jamaica Lakiteleken

Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai...

A Rettenetes Mümők bemutatja: BLÖMBI FESZTIVÁL

A Rettenetes Mümők egy dunakeszi egy akusztikus zenét játszó tesózenekar, akik így mutatkoznak be: "hárman vagyunk tesók és...