Dögös, magyar dal a Doggos zenekartól

Dátum:

A DOGGOS zenekar Klór című dalával harangozza be vadiúj, Agymasszázs kislemezét. A megfelelő hatás érdekében a számhoz készült egy hangulatos videóklip, amivel a pécsi formáció garantáltan felkavarja az állóvizet – ezt nyugodtan értelmezzük ezúttal szó szerint!
 
Eseménydús időszakot tudhat maga mögött a DOGGOS. A banda sikeresen átvészelt egy tagcserét, zsebelt be egy Hangfoglaló induló előadói pályázatot és írta meg első magyar nyelvű anyagát, az Agymasszázs című EP-t. A korong előfutáraként egy durván dögös dalt kapunk, ez a Klór.
 
„Sallangmentes, nincs túlgondolva, túlokoskodva.”
 
A zenekar elmondása szerint a track meghatározó szerepet töltött be a lemezírás folyamatában, hiszen ráébresztette őket, hogy milyen hangzást képzelnek el a jövőben. Sőt, nemcsak irányadó, de címadó dalnak is tekinthető – a próbafolyamat során az „agymasszázs” szóval jellemezte producerük, Ligeti Gyuri a Klór dal végi zúzásában felcsendülő riffet. Ez a szófordulat ott és akkor beragadt a tagoknál, egy ideig csak poénkodtak vele, de közben mindenki érezte, hogy a kifejezés akár a kiadvány elnevezésére is méltó lehet.
 
 
Ezek után nem is volt kérdés, hogyha még egy számhoz klipet forgatnak a szeptemberben megjelent Hozzám van szerencséd után, akkor az a Klór lesz. A címből és a szövegben megjelenő képekből a koncepció elég egyértelműen adta magát. Halmos Ádám rendezőnek alapvetően szabad kezet adtak, de azért helyszínként előadták az uszodai környezet ötletét. Ekkor még nem gondolták volna, hogy a forgatás során vízalatti jeleneteket is rögzítenek, ami egyszerre volt álomszerű és embert próbáló tapasztalat.
 
Serfel Bogi basszusgitáros így emlékszik vissza az éjszakára:
 
„A pécsi Hullámfürdő öltözőjében zúztunk éjfélkor, aztán “levezetésképpen” csobbantunk egyet hajnali kettő felé az úszómedencében, a sejtelmes, vörös fények között. Mindezt csillogó, őrült outfitekben, amitől teljesen úgy éreztem magam, mint egy menő műugró. Nekem nem ment könnyen a vízalatti jelenetek leforgatása, de büszke vagyok magamra és mindannyiunkra, hogy felkészülés nélkül így tudtunk teljesíteni.”
 
spot_img

Ez is érdekelhet

A zene és az önfeledt együttlét oázisa a nagymarosi Duna-parton

Cari Cari (AT), YASNO. (PL), Haldamas X Hulajdusza (HU-PL), Nill Garçon (CZ), Erika Rein (SK) - sokszínű nemzetközi...

Búra alatt Mély Levegő

Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem...

Tele lesz a főváros sörös és szakmai eseményekkel

Itt jövünk minden infóval, amit tudni lehet a Budapest Beer Week 2025-ös eseményről! Ráadásul első kézből, a szervezőktől:10...

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök

A számos közreműködővel készült Kazi című anyag egyik dalához rögtön egy klip is érkezett.Tíz év, nyolc dal és...