Budapesti előadók, zenekarok figyelem! Pályázatra fel!

Dátum:

Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. a VII. kerületi K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében pályázatot ír ki Budapesten működő, feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére. Jelentkezési határidő: 2022. október 30. (vasárnap)
 
A verseny két fordulós. Az első forduló során a pályázati anyagok előválogatását a szakmai zsűri végzi. A pályázó zenekarok közül összesen maximum 10 előadó/zenekar jut tovább a következő fordulóba.
 
A második forduló helye és időpontja: 2022. november 12. (szombat), K11 Művészeti és Kulturális Központ (1075 Budapest, Király utca 11.), ahol a zenekaroknak/előadóknak 15 perc és maximum 3 dalnyi műsorszám áll majd a rendelkezésére, hogy élőben is megmutassák, mit tudnak. A produkciók után a zsűri röviden, szakmailag értékel, az est végén pedig kihirdetésre kerül az első három helyezett és a különdíjas zenekar/előadó.  
 
A zsűri tagjai:
Péterfy Bori – színész, énekes
Fehér Gábor – Bohemian Betyars zenekar alapító tag, zenész, menedzser
Horváth Gergely – kreatív producer, rádiós szakember
 
A részletes pályázati felhívás, díjazás és minden egyéb dokumentáció a K11 honlapján érhető el. Köszönjük, ha általad is minél több fiatal alkotóhoz eljut a pályázatunk híre.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....