Január 26-án a The Backstage Pubban lép először hazai színpadra a New York-i ikerpár, Taylor és Jordan Steinberg-alkotta The Moon City Masters. A srácok 2019-ben megjelent bemutatkozó EP-jük, valamint a 2022-es ‘The Famous Moon City Masters’ albumuk óta is folyamatosan adagolják ’70-es és ’80-as évek-inspirálta rock-dalaikat az online térben, melyekből egy átfogó válogatást végre élőben is meghallgathatunk Budapesten. Jordannel a mai rock-helyzetről, enyhén repetitív album címadásaikról és az iker telepátiáról is beszélgettünk interjúnkban.
12 évesek voltatok, amikor először jártatok a Red Hot Chili Peppers koncertjén, gyakorlatilag ez indította útnak a zenei karriereteket. Milyen emlékeitek vannak erről a buliról?
Talort nagyon elragadta, ahogy John Frusciante a “Maybe” szólóját énekelte, én pedig gyakorlatilag mindent imádtam, amit Flea csinált a színpadon. Akkor fedeztem fel először a basszusgitárt. Akkoriban már megszállottjai voltunk a rockzenének, de ahogy átéltük az élő zene varázsát, motivált minket arra, hogy mi is belekezdjünk.
Milyen volt Brooklynban rock&roll gyerekként felnőni?
Igazából New York külvárosában éltünk még akkoriban. Határozottan értettük, hogy nem a legnépszerűbb zenékért voltunk oda. Közösség szinten klassz volt, nagy volt a baráti körünk és gyakran jártunk koncertekre, láttuk a Rush-t, az Iron Maiden-t, ZZ Topot, stb, de közben éreztük a nyomást pár embertől, hogy túl kéne lendülnünk ezen a rock dolgon. Sajnálatos módon kitartottunk önmagunk mellett. (nevet)
Mindketten gitárral kezdtetek, majd te basszusra váltottál. Nem hiányzik néha egy jó, klasszikus gitárszóló?
Egyáltalán nem! (nevet)
Amikor dalokat írtok, érzitek az iker telepátiát? Milyen a közös dalszerzési metódusotok?
Általában egyet értünk mindenben, de ezt inkább arra vezetném vissza, hogy együtt nőttünk fel, együtt tanultunk zenélni és énekelni, nem gondolnám, hogy ez telepátia lenne. (nevet) A legtöbbször riffekkel állunk elő, amik jól szólnak együtt, vagy addig jammelünk, amíg valami kiemelkedőt nem hallunk és lehet rá építkezni. Általában azokkal az ötletekkel megyünk tovább, amikre könnyű dallamot írni.
A legutóbbi, The Moon City Masters című EP-tek kb fél éve jelent meg. Melyik dalra vagy a legbüszkébb?
Szövegileg és hangzásilag a “Keep Dreaming”-re vagyunk a legbüszkébbek, de nagyon örülünk a ‘“Stuck on you” pozitív fogadtatásának.
Terveztek a jövőben olyan albumot is kihozni, aminek nincs a címében a banda neve?
Általában az utolsó pillanatra hagyjuk az albumok címadását. (nevet) Ez a kérdés most komolyan elgondolkodtatott, hogy a következő más legyen. (nevet)
Az európa turnétokon terveztek teljesen új dalokat is játszani. Nem kockázatos közönség előtt tesztelni számokat?
Mindig idegesek vagyunk, amikor élőben adjuk elő az új dalokat, főleg a kockázatosság miatt. De közben fontos ez a tesztüzemmód a megjelenések előtt, érdemes felmérni a közönség reakcióját.
A brandetek valamiért nagyon emlékeztet a vintage amerikai szalagavatós fotózásokra. Mi a valódi vízió a képeitek mögött?
Tetszik az összehasonlítás! (nevet) Talor barátnője, Maris Jones csinálja az összes kreatív anyagunkat. Mindig egy rugóra pendültünk, mindannyian imádjuk a ‘70-es és a ‘80-as évek hangulatát, szóval ez lett az irány.
Hogy látod most, 2025-ben a rockzene jövőjét? Érzel bármilyen fenyegetettséget a mesterséges intelligenciával szemben, vagy nyomást a TikTok és az ott népszerű műfajok miatt?
Azt hiszem, a közösségi média nyomása általános. A TikTok és az Instagram az elsőszámú módunk lett arra, hogy növeljük a rajongó táborunkat. A social media korszakában minden előadón van egy folytonos posztolási kényszer, képben kell lenni azzal, hogy milyen típusú bejegyzések jutnak el a legnagyobb közönséghez. A népszerű műfajok azonban nem gyakorolnak ránk nyomást. Viszonylag szűk piacra és közönségre lövünk, de biztos vagyok abban, hogy rockrajongók mindig lesznek.
Tavaly nyáron a Moon Walker zenekarral turnéztatok az Egyesült államokban. A koncertsorozat címe “Az amerikai álom” volt. Mit jelent számodra ez a kifejezés?
“Az amerikai álom” a történelem során mindig arra az ideára utalt, hogy egy olyan jó életet élj, ami a következő generáció számára még jobbat ígér. Sajnos úgy látom, hogy az amerikai milleniálok és Z generációsok sokkal alacsonyabb életszínvonalon élnek, mint a korábbi generáció.
Január 26-án Budapesten, a The Backstage Pubban adjátok majd első magyarország koncertetek. Van valami, ami miatt kifejezetten várjátok ezt a turnéállomást?
Általánosságban imádunk játszani és bárhol vagyunk, igyekszünk a legjobb formánkat hozni. Nagyon várjuk, hogy ez most Budapesten is bekövetkezzen.
Akkor itt a lehetőség, hogy meghívd a Rockstar olvasóit!
Reméljük találkozunk január 26-án a The Backstage Pubban! Ha szeretitek a funky groove-okat, a szárnyaló harmóniákat és az impros jammeket, ne hagyjátok ki!