Beck Zoli és Csorba Lóci is fellép a jótékonysági koncerten a MagNet Fény Ünnepén

Dátum:

Immáron második alkalommal szervez adománygyűjtő gálát a Fábián Juli Emlékalapítvány “Fény Ünnepe” címen a MagNet Közösségi Ház patinás épületében – idén olyan fellépőkkel mint Beck Zoli (30Y), Csorba Lóci (Lóci Játszik) vagy Szebényi Dániel (godfater.). A december 6-án megrendezésre kerülő, délutántól estébe nyúló eseményen minikoncertek, különleges zenei előadások várják mindazokat, akik támogatni szeretnék a nehéz helyzetben lévő zenészeket  az alapítványon keresztül.
 
A Fábián Juli Alapítvány kettős céllal indult útjára 2018 tavaszán: feladata egyrészt a tragikusan fiatalon elhunyt énekesnő emlékének ápolása, másrészt a nehéz helyzetbe került zeneipari szereplők támogatása. Ahogy az alapítvány működése során is kiemelt cél, hogy valamennyi műfajtól és korosztálytól függetlenül egyformán nyitottak legyenek minden irányba, ugyanez a törekvés felfedezhető programjaik összeállításában is: a már bejelentett nevek között egyaránt megtaláljuk, az alternatív, a jazz és a popzene képviselőit.
 
A már bejelentett nevek között ott találjuk a 30Y frontemberét Beck Zolit, Csorba Lóci a Lóci Játszikból ezúttal szólóban érkezik, de ott lesz Gyárfás István jazzgitáros is, aki annak idején felfedezte Fábián Julit – bár ő erről úgy nyilatkozott hogy a Napot nem kellett felfedezni. Jazz vonalról érkezik Ávéd János szaxofonos és Szebényi Dániel billentyűs is, akik Szepesi Mátyással, a Konyha frontemberével, Juli egykori menedzserével és zenésztársával közösen is eljátszanak néhány dalt, pl. a Juli emlékére készült Like a Child című dokumentumfilm Földrevaló c. betétdalát. A MagNet Közösségi Ház immáron másodszor ad otthont a Fény Ünnepe gálának patinás Andrássy úti épületében.
 
 
A fellépők listája folyamatosan bővül, az aktuális lista pedig a következő:

Beck Zoli (30Y)
Lóci Szóló 
Szebényi Dániel (godfater.)
Ávéd János
Szepesi Mátyás (Konyha)
Gyárfás István
 
A befolyt összegből az alapítvány újabb pályázatot ír ki, amely során azokat a zenészeket és háttérmunkásokat támogatjuk, akik egészségügyi élethelyzetük, egészség-károsodásuk, vagy a korral kapcsolatos problémáik miatt tartósan vagy ideiglenesen, a Covid-19 járvány következtében kialakult helyzetben nem tudtak fenntartani magukat vagy családjukat.
A helyszín limitált befogadóképessége miatt – 190 fő – mód van különböző kategóriájú támogatói jegyek vásárlására is. JEGYEKET ITT tudtok váltani!
 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...