BARhole. Bármikor.

Dátum:

Miért gondoltátok úgy, hogy szükség van még egy BARhole-ra? 
 
A Zichy Jenő utcában 2014-ben nyitottunk. Az a kisebb hely. Alapvetően egy olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ami minőségi szórakozást, minőségi kocsmázást kínál a fiataloknak, normális árakon. Március végétől pedig ez vár mindenkit a Dohány utcában is. 
 
Mit jelent a minőségi kocsmázás?
 
Próbáljuk alacsonyan tartani az árakat, és kulturált környezetet biztosítani. A régi helyen azt vettük észre, hogy ez a 18-30 éves korosztálynál működik, így most ide is próbáltuk mindezt átcsempészni. A nagyobb terület miatt, itt élő koncerteket is tudunk tartani. Van egy szalon rész, ahol a design elemekkel a whiskey-t szerettük volna középpontba állítani. A whiskey készletünk folyamatosan bővül, szeretnénk idővel 30 félére bővíteni. A szalon minden nap nyitva áll délután 4 és éjfél között, hétvégén pedig koncertekkel és DJ-vel várunk mindenkit a hátsó nagyobb területen, akár hajnalig. Itt 200 fő is simán elfér. A minőségi kiszolgálás fontos számunkra, és az is, hogy a különféle akciókkal a fiatalok pénztárcájának is kedvezzünk. Nálunk minden koncert ingyenes. Főként azért is, mert ezek többnyire akusztikus koncertek. Utána DJ-k játszanak. Szombatonként a pop, r'n'b vonalat próbáljuk meglovagolni, a péntek viszont teljesen változó és nyitott. Van lehetőség a táncra, de el lehet vonulni a csendesebb, kanapés szobába is, amit egyébként kisebb társaságok is lefoglalhatnak. Hamarosan lesz ingyenesen használható csocsóasztalunk is.
 
 
Tehát az alapozásra és a bulizásra is van lehetőség nálatok. Milyen különleges italok állnak ehhez rendelkezésre? 
 
Az italoknak elég széles skálája megtalálható. Amit kérnek az emberek, azt általában mi beszerezzük nekik. Vannak olyan italok, amit máshol csak nagyon ritkán lehet megtalálni. Ilyen például a Fireball, ez egy kanadai fahéjas-csípős whiskey likőr. Tátra tea és mákpálinka is van, és a speciális whiskey-k elérhető áron. Ezen kívül csapolt meggysörrel és shot akciókkal is szolgálhatunk. 
 
Kész vagytok már az új hellyel vagy még vannak terveitek? 
 
Még sok minden van, amit szeretnénk megcsinálni, de a nyáron remélhetőleg ez sikerül is. És akkor szeptembertől, mikor újra szezonja van a pincés helyeknek, akkor már teljes készenlétben várhatunk mindenkit. Addig is a nyáron lehet majd követni nálunk a foci mérkőzéseket és az Olimpiát. Ráadásul itt hűvös van, klimatizáltak a helyiségek. De nem szeretnénk megállni, próbáljuk majd mindig változatosan alakítani a programokat. Különben megszokják az emberek, és ha nem kapnak új ingereket, akkor idővel megunják a helyet. Nem lőttünk el egyből mindent, majd szép lassan bevezetjük a többi ötletet is. Valószínűleg lesznek mozis estjeink. Nemrég a Feketerigó című magyar filmet vetítettük, aminek elég nagy sikere volt, úgyhogy ősszel várható egy moziklub. 
 
 
 
A cikk nyomtatott változata a RCKSTR Magazinban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.05.17.
spot_img

Ez is érdekelhet

“A Blahalousiana, a Carson Coma, Lil Frakk és a Valmar besétálnak egy szobába…”

Tavaly, év végén 4. alkalommal került megrendezésre a prominens- és feltörekvő dalszerzők/előadók/producerek részvételével zajló KEMP Dalszerzőtábor. Most két...

JOSH SMITH KONCERT BUDAPESTEN

Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után...

Kísérteties párhuzam ez a világgal, amiben élünk

Brother Belmont valójában Jósa Tamás alteregója, aki évekig különböző produkciók (Iron Maidnem, divideD, Rockstars Not Dead) élén, több...

Ismét Budapesten a holland indie csapat – Son Mieux koncert a Turbinában

November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 10 éves Son Mieux, hogy egy felejthetetlen este során megtáncoltassák a...