Barbi (Blahalouisiana) mini interjú és koncert

Dátum:

A Blahalouisiana egyre nagyobb csúcsokat dönt meg. Hogy most épp hol tart a zenekar, arról a frontasszonyt, Schoblocher Barbarát kérdeztük. 

Vége a nyárnak, elég sok helyen megfordultatok. Mi az őszi/téli koncepció? Lesz nagyobb szabású koncert, amire már készültök?
 
Ősszel meglovagoljuk a klubszezont és nagyon sok olyan vidéki városban fogunk játszani, ahol eddig még nem voltunk. Az eddigi koncertek nagyon jók voltak,mint például a múlt hétvégi miskolci és debreceni és izgatottan várjuk következőket. Leszünk újra a Quimby előzenekara amit méginkább nagyon várunk az alap koncepció pedig ugyan az mint eddig. Azon dolgozunk, hogy egyre izgalmasabb koncert programot csináljunk az új dalok beépítésével. 
 
Ha jól tudom, a nyáron elvonultatok alkotni is. Ebből lett valami kézzelfogható? Új dalok, EP, esetleg videoklip várható hamarosan?
 
Épp most studiózunk és még ősszel szeretnénk megjelenni egy új magyar dallal, amihez klip is készülni fog. Egyelőre két dalt veszünk fel, de folyamatosan dolgozunk az új ötleteken mivel tervben van egy nagylemez. 
 
Lassacskán Ti is jubiláltok. Van valamilyen álmotok azzal kapcsolatban, hogyan ünnepelnétek? Nagykoncert, vendégek stb.? 
 
Mi 2012-től számítjuk a létezésünket, szóval a jubileumi koncert még odébb van. Konkrét ötletünk még nincs, de a következő két éven belül jó lenne megtölteni egy A38 hajót mondjuk egy nagylemez bemutató koncerttel. 
 

 

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....