Az „In The Shadows”-tól a „Rise”-ig

Dátum:

Pár napja jelent meg a a Rasmus új nagylemeze, a Rise, aminek az első dalához egy videóklip is készült. A finn zenekar október 17-én játszik majd Budapesten, az amerikai Icon For Hire társaságában.

Ma jelent meg a többszörös platinalemezes finn zenekar, a Rasmus tizedik nagylemeze, a Rise, amit azonnal meg is hallgathatunk bármelyik streaming felületen:

A Playground Music gondozásában készült album megjelenését egy új videóval teszi emlékezetessé az együttes: a Live and Never Die élő felvételeket is tartalmazó klipet pedig itt nézhetjük meg: 

“Bár ez a dal az utolsó, amit a lemezhez megírtunk, mégis megkapta a nyitótétel szerepét a lemezen – mondta el az énekes, Lauri Ylönen. – Nem hiszem, hogy valaha írtam olyan pozitív kicsengésű és hangzású dalt, mint amilyen ez lett, rengeteg energia és dinamika szorult bele.”

Az elmúlt év különösen eseménydúsnak bizonyult a finn rockerek számára: ezúttal is az ünnepelt dalszerző és producer, Desmond Child (Kiss, Bon Jovi, Aerosmith) segítségével fogtak neki a lemezkészítésnek, méghozzá az új gitáros, Emilia ‘Emppu’ Suhonen bevonásával, és eközben még az Eurovíziós dalfesztivál májusi döntőjébe is bejutottak.

A lemez kapcsán Lauri elmondta: “Összesen három évbe telt a Rise album befejezése. Igazi mélypontról kellett felküzdenünk magunkat abba a győztes hangulatú állapotba, amiben most érezzük magunkat. Az eredeti terveink szerint az angliai Eastbourne-ban rögzítettük volna a dalokat még 2020-ban. A Covid azonban mindent keresztülhúzott. A tagok különböző országokban élnek, így aztán egymástól távol, az interneten, laptop előtt ülve próbáltuk feljátszani a lemez anyagát. És ez eléggé vacakul ment. De nem adtuk fel, habár nagyon bonyolult és időigényes munka volt ez, olyannyira, hogy a zenekar is majdnem ráment, és a gitárosunk végül ki is lépett a csapatból.”

„Úgyhogy a járványnak voltak ilyen szomorú következményei, de talán ennek így kellett történnie, hiszen nem sokkal a mélypont után végre jó dolgok kezdtek történni. Megírtuk a Jezebelt, ami hatalmas sikert aratott. Találkoztunk Emppuval, aki a csapat új gitárosa lett, és látványos megjelenésével egyik pillanatról a másikra a zenekar meghatározót tagjává vált. Nagyon tehetséges zenész és előadó, aki kiválóan illik a Rasmusba, és új energiákat hozott magával.” A Jezebel klipjét itt nézhetjük meg: 

Az új dalok sikere, az Eurovíziós élmények és Emppu csatlakozása tehát új lendülettel töltötte fel a Rasmus-t, ami Lauri bevallása szerint hosszú ideje nem volt ilyen erős zenekarként. Az új nagylemez a digitális csatornák mellett CD, vinyl és limitált box set formában is elérhető a https://therasmus.ffm.to/rise címen.

A lemezbemutató turné ősszel indul, Budapesten október 17-én lépnek majd fel a Barba Negrában, méghozzá egy amerikai rockzenekar, az Icon For Hire felvezetése után: az Ariel Bloomer és Shawn Jump által alapított csapat The Reckoning című, szeptember végén megjelenő lemezével érkezik.


a Concerto Music bemutatja: THE RASMUS – Live …and Never Die '22
JEGYEK: https://tixa.hu/the-rasmus-barba-negra

spot_img

Ez is érdekelhet

New Orleans-i dzsesszhagyomány Budapesten

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop...

Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!

Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest...

Tűzoltás Vodka for Kids-szel

A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar. Az...

Stoner rock eksztázis – 1000Mods március 5-én ismét az A38 Hajón

A budapesti közönség hamarosan újfent tanúja lehet annak a zenei energiának, amely a 1000Mods-t a kortárs heavy rock...