Átadták az Öröm a Zene díjakat

Dátum:

Idén is átadta a Hangszeresek Országos Szövetsége az Öröm a Zene díjakat 11 kategóriában olyan embereknek, akik sokat tesznek a magyar hangszeres élőzenéért. Az Analog Music Hall-ban tartott eseményen megtartották az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét is, amit a Heavy Brains nyert.

A Hangszeresek Országos Szövetsége 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. Összesen 25 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, 5 határon túli (erdélyi, vajdasági és felvidéki). Az elmúlt hétvégén e tehetségkutatók nyertesei mérték össze tudásukat Budapesten, az Analog Music Hall-ban.

Az együtteseket egy hattagú zsűri véleményezte, nevezetesen Andrásik Remo (zenész, gitártanár, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a Zene sorozat főszervezője, Cselőtei László zenei újságíró, az NKA Hangfoglaló Kollégiumának elnöke, Lombos Márton és Major Eszter dalszövegírók, Nagy Szabolcs kommunikációs szakember, a Fülesbagoly Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus. A grémium végül a Heavy Brains zenekarnak adta a fődíjat – ők a Fülesbagoly Tehetségkutatóról jutottak be -, akik így a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kapnak hangszer és hangtechnikai fejlesztési támogatást, és 2,5 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.

A kétnapos rendezvény végén a HANOSZ kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 11 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránt elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze rendhagyó módon nem egy személy, hanem egy teljes zenekar lett, ők a Mörk, Az év helyszínének a kecskeméti Ápoló Klubot választották. Az év zenepedagógusának járó díjat László Attila vehette át. Az év felfedezettjei a Mehringer, az év hangmérnöke Cserfalvi  Zoltán „Töfi”, az év hangtechnikusa Bácskai György „Gyurma”, az év fény- és látványtechnikusa Kovács Áron, az év zenei újságírója Pintér Miklós, az év hangszerjavítója Pusztai Tibor lett. Az év különdíjasa elismerésben Lénárd László (posztumusz) részesült, a díjat az újságíró felesége, Teleki Mária vette át. Az év különdíjas terméke a Beyerdynamic DT 700 / 900 Pro X. Kiemelkedő zenei tehetségéért Újfalusi Gábor Díjban részesült a Crescendo Selecta és a Szaffi.

Az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat eseményeit a 2022-2023-as évadban is megrendezik, úgyhogy készüljetek!

Bővebb információ: oromazene.hu

spot_img

Ez is érdekelhet

„Lábnyomot hagyni, értékeset alkotni – ez az elsődleges motorom” – Temesi Berci interjú 

Lendület, lélek és lábnyom – ezek határozzák meg Temesi Berci hatodik nagylemezét, az All In-t, amelyen a bigband...

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...