A Transformers és Transylvania találkozása – Csinszka interjú és klippremier

Dátum:

Andi Galdi Vinko

Az erdélyi énekes-dalszerző, Csinszka semmihez sem fogható spirituális népdal fúzióval, a „Hibrid”-del töri meg az alkotói csendet, mely a Kinomoto csapata által rendezett művészien szuggesztív és történelmien grandiózus videóklippel együtt érkezett meg. Csinszkával a klippremier kapcsán beszélgettünk a benne rejlő Erdély-magyar hibridségről, új albumának ars poeticájáról, és arról is, mi a párhuzam egy falevél és egy madár szerelme, valamint ő, maga és a zeneipar között.

4 éves korodban költöztél Budapestre Sepsiszentgyörgyről. Milyen emlékeket őrzöl az Erdélyben töltött időkről?

Valóban, 4 éves korom óta itt élek, de minden nyáron két hónapra hazalátogattam a nagymamámhoz. Ezek a nyarak mindig egy külön világot jelentettek az életemben, mostanában a legszebb élményeimet, amikről írok ide kötöm. Nem igazán voltak Sepsiszentgyörgyön barátaim, a családommal és nénikkel töltöttem az időt. Imádom a parkot, a piacot, a régi dohánygyárat, a tömbházak közötti fenyőfákat, amik hibriddé teszik a várost. Ahogy teltek az évek, egyre szomorúbb volt eljönni, és egyre meghatóbb volt visszatérni. Motivációt ad minden ott töltött nap, azokhoz az időszakokhoz képest amikor minden reggel a Blahán kelek fel. Ha milliomos leszek, szeretnék a Hargitára egy stúdiót építeni. Nyilván, valami medve mentesebb helyen. Ott szeretnék megöregedni. 

Ha már motiváció – másképp inspirálódsz és kezdesz neki az alkotásnak Sepsin és Budapesten?

Az ihletek számomra nem helyfüggőek, mindegy, hogy hol vagyok. Egy repülőn is jöhet ihlet, de akkor meg sehol sem vagyok, mégis valahol. Érhetnek külső hatások, amikből gondolatok, dalok, képek születnek, de jöhetnek bentről, legbelülről. 

 A készülő albumod címe Transformania. Mit jelent ez számodra?

Ötletes címnek tűnt, benne van Transylvania, és a régi rajongásom tárgya, a Transformers is. Ha mélyebben nézzük, ez egy elképzelt hely, ahova el akarok jutni, egy világ, ami csak az enyém. Olvastam egy meditációs könyvet januárban, el is kezdtem türelmesen gyakorolni a mindfulnesst. Azt érzem, hogy a fiktív helyre légzőgyakorlatokkal lehet eljutni. A Transformania tulajdonképpen egy fiktív Erdély, az éberség és az álom közötti állapota. 

Új kapukat nyitott meg számodra a lemez a mindfulness felé?

Az első albumomnál, a Finally Opening Up-nál szerintem saját magamnak nyíltam meg, és fejtettem meg a dolgokat. A Transformania az, ahol ezek átalakulnak, nyitott vagyok a változásra. Jobb akarok lenni és jobban akarok lenni. Ha egy éve valaki azt mondta, hogy ehhez a meditáció fog elvezetni, kiröhögtem volna. 

Bozó Csongor

Mesélj a Hibrid című, új dalod születéséről!

A dal magját 2-3 éve írhattam a kádban, a népdalos hangzású, magyar verzéket. Később, a kocsiban ülve írtam meg a két angol verzét, ami egy nagyon jó keretet ad a dalnak. Ezzel a nyelvi kettősséggel is a zenei szabadságomat támasztom alá.

Mehetek jobbra, mehetek balra, lehetek bátor, lehetek kicsit gyáva, puha, de kemény is. Szeretem bemutatni ezt a kettősséget, kicsit a Transformania himnuszává is vált számomra ez a dal. 

Mit jelképez számodra a szöveg?

Az első, angol nyelvű versszak azokról a dolgokról szól, amikkel nem tudok azonosulni a zeneiparban, ezeket hasonlítom össze az én perspektívámmal a dal végén. A magyar szövegek egy fiktív történetet írnak le, egy falevél és egy madár szerelméről és az egyesülésükről. 

És mik azok, amikkel nem tudsz azonosulni?

Tudom, hogy nem foghatom fel a szakmát vagy a környezetemet ellenségként, még akkor is, ha harcos vagyok, ez nem a megfelelő viselkedés. De nagyon zavar, amikor sürgetnek, furcsák az elvárások és a megszokások egy olyan dologban, amiben a szabadság lenne a legfontosabb. A dal reprezentálja a hibridségemet, úgy, hogy hű maradok önmagamhoz, mint a madár az ő leveléhez azzal, hogy elfogadja, hogy ők ketten nem ugyanolyanok. 

Hogyan és kikkel álmodtad meg a zenét ezekhez a hangulatokhoz és mondanivalókhoz?

A dalban az angol és a magyar versszakok váltakozása között Transformers-es zaj-effekteket használtam, ezzel elválasztva az elektronikus részleteket a clean, magyar verzéktől. Versszakonként modulálódik a dal, nem végig ugyanabban a hangnemben énekelek. Ezzel a minőségek kontrasztjait akartam bemutatni. Ahol angolul keménykedek, autotune-t használtunk, nagyon hideg az atmo és az effektezések is, míg a népdalos résznél madárcsicsergéssel és természetes hangokkal dolgoztunk. Fodor Szabolcs segített az előre megtervezett vízióm megvalósításában, Molnár Bencze pedig szinti atmokkal ékesítette a dalt.

Honnan jött ez a Transformers-rajongásod?

Amikor 10-11 éves lehettem, a tesómmal néztem meg az első két részt. Visszatérő rituálé lett ez számunkra, vettünk Cheetost, és a kanapé elé beraktuk anya laptopját. A dalt Optimus Prime fővezér inspirálta, ő számomra azt jelképezi, hogy mindig, minden jobb lesz. Nagyon tudok vele azonosulni, szeretnék tenni az emberiségért és a Földért, hogy jobb lehessen az életünk.

Attól érzem jól magam, ha segíthetek másoknak. 

Egy nagyon klassz, 3D-s animáció készült a dalhoz, pont, Optimus fővezér karakterével.

Igen, imádom a 3D-s artworköket, az eddigi dalaimhoz is hasonló borítók készültek. Seper Kristóf barátommal együtt álmodtuk meg a háromszéki mintás Transformers-t. Ehhez végeztem egy kis kutatómunkát. Az interneten találtam egy cikket, amiben egy sepsiszentgyörgyi néni mesélt a minták megőrzéséről. Gábor Évának hívják, a férjével nagyon szívesen fogadtak az otthonukban. Megmutatta a mintáit, és minta-átdolgozásait, ő is szeret újragondolni dolgokat. Az ő gyűjtései és munkái inspirálták a roboton látható motívumokat, ami a Kovászna megye címeréből változik át. 

A videoklipnek milyen vizuális világot álmodtatok meg?

Míg az artcover eléggé sci-fi-s lett, a klipben emberi formában mutatkozom meg harcosként, mintsem egy robot karaktere mögött. Egy nagyon profi csapat gyűlt körém, Kiszler Dani operatőr mutatott meg Fekete Xénia rendezőnek, és ők hozták magukkal a további kreatívokat, a Kinomoto Tv stábját. A harcos, kemény Csinszka, és a játékos, finom Csinszka két világa és egyvelege találkozik benne. Jól bemutatja ezt a kettősséget és ezt a hibrid világot.

spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...