A PASO és a bakelit

Dátum:

Honnan a bakelit szeretete? Vannak nálatok gyűjtők?
 
Többen is gyűjtik a bakeliteket a zenekarból, sőt, van, aki dj-ként rendszeresen játssza is őket. Nagyon közel áll a szívünkhöz, de amúgy is szervesen kapcsolódik a reggae és ska műfajokhoz ez a hanghordozó, hiszen a késői '50-es évektől állandóan jelen van Jamaicán és szerte a világon a szubkultúrában és követőinek körében. Nálunk sem új keletű a dolog, ez már a harmadik bakelit kiadványunk: az első épp 10 éve, 2007-ben jött ki. A mostani annyiban különleges, hogy ez az első sorlemez, ami vinil formájában is megjelenik, illetve limitáltan olyan extra színekben is elérhető, mint az áttetsző kék, vagy a narancssárga. 
 
A barcelonai pornózás után idén is készültök valami extravagánssal? 😀 
 
Hát, a zenekartagok szerint a vinil jobb, mint a pornó. 😀 A magas szintű élvezetet okozó színes lemezek mellett egy remix EP, új dalok és új videók várhatóak ebben az évben. Meg persze sok koncert. 
 
Mire számíthat, aki az év első budapesti PASO-koncertjén veletek tart? 
 
Hát, itt lehet először kézbe fogni a vinileket… De hogy kicsit oldjam a bakelitfixáltságunkat, a programról is pár szót: új PASO-dalokkal jövünk, vendégünk lesz Johnny Trigger (azaz Riger János); ezen az estén alakul újjá a kultikus ska zenekar, a szombathelyi Tizenhét, illetve a programot a magyar dub szcéna új üdvöskéje, a Tuff Steppas zárja egy live acttel, amiben PASO-újraértelmezések is felbukkannak majd. Szóval önmagában a zenei programért is érdemes lesz ellátogatni március 17-én a Barba Negrába.
mm.alvajaro
 
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...