A magyar zászló is lobogott a Marshall Memorial City Hallnál – A Nyughatatlan zenekar fődíjat nyert

Dátum:

Tizedik alkalommal rendezték meg a napokban a Texas állambeli Marshallban a The Texas Sounds Country Music fesztivált. A találkozón – melyen 14 nemzetből közel 20 előadó képviseltette magát – a Nyughatatlan vezetője, Kovács Kornél elhozta az év hangszerese díjat, megnyerték az év zenekara díjat, és a fődíjat is a zenekar érdemelte ki.
 
A fesztivál ideje alatt a Nyughatatlan koncertje volt az első alkalom, hogy a közönség állva tapsolt.
 
 
Beszámolójukból kiderült, hogy nem csak Texast élvezték: Johnny Cash szülővárosába, és gyermekkori otthonába az Arkansas állambeli Dyessba ellátogatni ugyancsak megható élmény volt, s elzarándokoltak Memphisbe is, a Sun Stúdióba, ahol Johnny Cash meghallgatást nyert, felvette első lemezeit, s ahonnan a karrierje elindult, olyan legendákkal együtt, mint Elvis Presley vagy Jerry Lee Lewis.
 
 
"Nem számítottunk ekkora sikerre, de bíztunk abban, hogy egy díjat elhozhatunk" – nyilatkozott Kovács Kornél.
"A fellépés után megtudtuk, hogy a fesztivál ideje alatt a mi koncertünk volt az első alkalom, hogy a közönség állva tapsolt. A műsort az új angol nyelvű dalainkból, Johnny Cash-feldolgozásainkból állítottuk össze, és egy magyar dalt, a Menni Amerikát is játszottunk." – tudatta az énekes-gitáros, dalszerző. 
 
 
A texasi koncertek mellett a hatodik nagylemezünket fejeztük be Tyler, TX ban. Az új albumra 11 angol nyelvű saját dal fog felkerülni.
 
 
 
 
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...