Bármikor jöhet az új A Kutya Vacsorája lemez, addig is itt egy koncert

Dátum:

Az elmúlt egy év – sajnos –, ahogy a legtöbb zenekarnak, úgy A Kutya Vacsorájának is adott bőven időt a lefékezésre. Ez viszont Varga Liviusék számára egyáltalán nem volt egyenlő a teljes leállással – szerencsére!

 

A zenekarban a friss lemez ötlete folyamatosan érlelődik. Egy új anyag szövegkönyve már régebb óta készen van, ehhez a számkezdemények otthon készülgettek az elmúlt időszakban. És bár próbálni nem mindig volt alkalmuk, a házi feladatát mindenki szorgalmasan elvégezte. Ráadásul, mivel a Kutya többször csinált már úgy lemezt, hogy a reggel felvetett számötletet este rögzítette, így bármikor várható, hogy megszülessen az új lemez zenei anyaga is. Ehhez már csak a logisztika csillagainak kell összeállnia!

 

Emellett több különböző projekt érlelésére is volt idő. Ha Liviust mint nem zenei előadót nézzük, akkor máris itt van a Zeneszín, ami egy, a VII. kerületi művelődési házzal közösen kialakított zenészinterjú-sorozat, amelyben olyan előadókkal beszélget, mint Pásztor Anna vagy Wolfie. De más témákban is születtek előadásai vállalati tapasztalataira építve. Ilyen például a Mai Dal rendezvényen elhangzott dalszöveggel kapcsolatos előadása, de a közeljövőben a zene és a flow kapcsolatáról is meg fog szólalni egy konferencián. Ezek mellett pedig más műsorvezetési felkéréseknek is eleget tett – és fog tenni ezek után is. Persze a banda többi tagja sem tétlenkedik: Gerdesits Faszi például dolgozott egy új Marlboro Man lemezen, valamint megjelent a KOHÓ projektjének új lemeze, mely nemzetközi grunge-körökben nagy visszhangot keltett.

 

És ha már eleget zenélgettek otthon az utóbbi egy évben, eljött az ideje annak, hogy a fővárosban is színpadra vigyék azt, amit egy szobakoncerten nem tudnak kiadni magukból. Erre legközelebb július 18-án lesz lehetőségük a Kobuci színpadán, ami több szempontból is öröm – nemcsak a közönségnek, hanem a zenekarnak is. A Kutya Vacsorája zenéje ugyanis bizonyos színpadokon még jobban működik, mint máshol. Az egyik legkedvesebb helyszín számukra a KOBUCI, ahol igény szerint akár a fák árnyékában egy laza fröccsel, akár a színpad előtt tombolva lehet élvezni a koncertet – vérmérséklettől függően. Faszi, a kobucis élményein elmerengve csak így nyilatkozott: „Mivel a Kobucinak van egy kiváló rozsos IPÁja, viszonylag kevés emlékem van."

 

És hogy milyen emlékekkel gazdagodhatunk mi, ha ellátogatunk a közelgő koncertre és nem fogyasztunk túl sok rozsos IPÁt? „Lesz egy speciális koncepciója a koncertnek: az ember és a természet kapcsolatáról fog szólni, aminek része az emberi természet általunk megfogalmazott minősítése” – adott egy kis ízelítőt a buliból Faszi.

 

Fotó: Sinco

 
spot_img

Ez is érdekelhet

“A Blahalousiana, a Carson Coma, Lil Frakk és a Valmar besétálnak egy szobába…”

Tavaly, év végén 4. alkalommal került megrendezésre a prominens- és feltörekvő dalszerzők/előadók/producerek részvételével zajló KEMP Dalszerzőtábor. Most két...

JOSH SMITH KONCERT BUDAPESTEN

Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után...

Kísérteties párhuzam ez a világgal, amiben élünk

Brother Belmont valójában Jósa Tamás alteregója, aki évekig különböző produkciók (Iron Maidnem, divideD, Rockstars Not Dead) élén, több...

Ismét Budapesten a holland indie csapat – Son Mieux koncert a Turbinában

November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 10 éves Son Mieux, hogy egy felejthetetlen este során megtáncoltassák a...