A hangulatfelelős

Dátum:

A labdarúgóknál is fontos szerepe van a zenének, minden csapatnál megvan, hogy kiknek kell gondoskodniuk az edzések előtt, után, illetve a mérkőzések előtt a megfelelő muzsikáról – erről beszélt lapunknak Baráth Botond, a Budapest Honvéd focicsapatának válogatott védője.
 
Írta: Rác Benedek
Fotók: Budapest Honvéd FC/Balogh Dávid
 
 
Baráth Botond megérkezett – ezt többek között a dübörgő zenékből lehet megállapítani, amennyiben valaki a Budapest Honvéd FC labdarúgó-csapatának öltözője környékén járna. Vélhetően nem árulunk el újdonságot azzal, hogy a sportolók rendszeresen hallgatnak különböző zenéket az edzések előtt, vagy éppen után, ahogyan a mérkőzések előtt sem csak csend honol az öltözőben. Természetesen a zeneválasztás az adott helyzetnek megfelelő, s mint minden csapatban, a Honvédnál is megvannak a felelősei a muzsikáknak.
 
Kispesten elsősorban a Balogh Norbert, Baráth Botond, Nagy Gergő hármas kezében van a fülek sorsa, s bár mindenki ízlésének soha nem lehet megfelelni, talán kijelenthetjük, hogy a trió közmegelégedésre végzi a munkáját: a válogatott védő, Baráth Botond pedig a Budapest BEAT olvasóit is elkalauzolja a Honvéd öltözőjébe, ahol egy hatalmas piros hangszóróból dübörögnek a jobbnál jobb zenék.
 
„Elsősorban trapet és hiphopot hallgatok, de egyébként is szeretek olyan zenéket választani, ami a srácokat is, engem is felpörget. Fontos, hogy az edzések előtt jó hangulat legyen, illetve hogy a mérkőzéseket megelőzően megfelelő lelkiállapotba kerüljön a csapat – kezdte Baráth Botond, aki nemcsak a zeneválasztás miatt, hanem a személyiségét tekintve is fontos tagja a közösségnek. – Nincs konkrét kedvencem, hangulatfüggő is, hogy mit választok a többieknek. Az öltözőben nagyon vegyes a felhozatal, előfordulnak a pörgősebb house zenék, de latinos számok, rap és hiphop is gyakran hallható. Fontos, hogy jól érezzük magunkat, hogy felpörögjünk, mintha csak egy jó buliba mennénk, csak éppen a mi bulink a pályán zajlik.”
 
Baráth Botond hozzátette, egymás kedvenceiből is merítenek egy-egy playlist összeállításakor, hiszen amit hétközben a többség örömmel fogadott, az a zene a hétvégi mérkőzés előtt is jól jöhet. Természetesen van, aki a saját muzsikáját hallgatja, fontos azonban, hogy a háttérben olyan zene szóljon, ami minden játékosnak segít a koncentrációban, a mérkőzésre való ráhangolódásban.
 
„Szerintem azért is fontos a zene az öltözőben, mert kicsit kikapcsolja az agyat, ilyenkor el tud lazulni az ember, ráadásul a koncentrációt is segíti. A jó zene az érzelmekre hat, és hozzájárul ahhoz, hogy a lehető legjobbak hozzuk ki magunkból – folytatta Baráth Botond, aki korábban az amerikai Sporting Kansas City labdarúgója is volt, így a tengerentúli zenei szokásokra is van rálátása. – Érdekesség, hogy Kansasban is magyar közreműködéssel szóltak a zenék az öltözőben, hiszen legtöbbször honfi- és csapattársamat, Sallói Dánielt kérték meg a többiek, hogy válasszon zenéket. R&B, hiphop és trap, elsősorban ezek mentek Kansasban, míg a latin csapatoknál egyértelműen a latin zenék voltak a menők.”
 
A tizenegyszeres magyar válogatott védőnek több amerikai kedvence is van, például Trevis Scott, Pop Smoke, Drake, vagy éppen Chris Brown, míg a magyarok közül Majka, Essem és a Follow the Flow viszi a prímet. Az Egyesült Államokban Chris Brown egyik fellépésén személyesen is ott lehetett, igaz, olyan is előfordult, hogy a csapatával éppen idegenben túráztak, miközben Kansasban adott koncertet olyan előadó, akire kíváncsi lett volna.
 
„Magyarországon is voltam már jó pár koncerten, például Linkin Park, Majka, de sorolhatnám még, illetve amikor a programunk engedi, akkor egy-egy fesztiválra is szívesen elmegyek – tudtuk meg Baráth Botondtól, aki azt is elárulta, hogy ő maga énekel-e. – Nem, bármennyire is szeretem a zenét, az éneklés nem az én műfajom, csak itthon a párom fülét szoktam rémisztgetni a hangommal (nevet).”
 
A beszélgetés végére már csak egy kérdés motoszkál bennünk: egy-egy győztes meccs, egy-egy katartikus siker után mi az a szám, ami először szólal meg az öltözőben?
 
„A Freed from desire az, amire először felhangzik, amire megőrül a csapat, aztán jöhet a többi. Remélem, az előttünk álló időszakban is sokszor hallgatjuk ezt a számot, hiszen ez azt jelentené, hogy a lehető legtöbb meccset nyerjük meg, amire nagy szükségünk lenne, a gyengébben sikerült őszt követően ugyanis tavasszal javítani szeretnénk” – hangsúlyozta Baráth Botond.
 
 
Ezek mennek most
 
Baráth Botond kérésünkre természetesen néhány számot is mutatott, amelyek mostanában népszerűek a Honvéd öltözőjében. A védő az alábbiakat küldte, mondván: ezek most elengedhetetlen részei a csapat playlistjének.
 

EZ A CIKK A BUDAPEST BEAT MAGAZINBAN JELENT MEG. OLVASS MÉG:

spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...