„A haldoklásból táncold ki most már végre magad!” 
– itt az új Meg Egy Cukorka-klip

Dátum:

A budapesti art-rock trió gőzerővel készül KERESEM című albumuk megjelenésére, illetve lemezbemutató koncertjére. Az elkövetkezendő hetekben folyamatosan új dalok fognak érkezni a zenekartól, most egy olyan szerzeménnyel jelentkeznek, mely a mámoros melankólia hangulatát kívánta megörökíteni.
 
A HARDY-TECHNO a zenekar második single-je az október 25-én megjelenő lemezéről. Legújabb daluk több szempontból is különleges lehet a rajongók számára, ugyanis az elmúlt egy évben már hallhatták a zenekar fellépésein.
Emellett, a HARDY-TECHNO-hoz készült el a hatéves zenekar első videoklipje Tóth Emese rendezésében. A klip már első ránézésre tökéletesen megörökíti az éjszakában való tébolygás hangulatát, és persze az árat, amivel jár ez az önfeledt szórakozás.
"Elrugaszkodás, repülés, zuhanás. Nagyjából így lehet jól körülírni a dalt. A vidám, lendületes hangszereléshez őszinte szöveg társul, melyben megcsillannak a melankólia szilánkjai. Bemutatja, hogy mekkora hullámokat élhet át egy ember a legmagasabbtól a legmélyebb pontokig." – meséli Hárs Barna, a dal szerzője.
 
 
Az októberi lemezpremier után négy nappal az Instantban élőben is bemutatják legfrissebb szerzeményeiket. A koncertre már elfogytak az early bird jegyek, de elővételes jegyeket ide kattintva még lehet vásárolni.
További információkért látogassatok el a koncert Facebook-eseményoldalára!
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...