A Bad Omens koncertje az Akvárium NagyHalljába költözik

Dátum:

Az amerikai metalcore csapat koncertjére annyian kíváncsiak, hogy a buli végül átkerül az Akvárium Nagyhallba. A Bad Omens 2018-as látogatása után most új, The Dead of Peace of Mind lemezének nagyszabású turnéjával lép fel Budapesten február 12-én.

Az amerikai csapat 2015-ben alakult, egy évvel később a Sumerian Records gondozásában megjelent debütáló, egyszerűen csak Bad Omens névre keresztelt lemezük pedig már egyből jelezte a nagyvilág számára, hogy érdemes odafigyelni a bandára.  A számok leginkább a kétségbeesés és a mentális egészség témakörét járták körül és a kritikusok is sokat dicsérték lemezt. A debütálást a Finding God Before God Finds Me követte, az abból született deluxe kiadás két dala, a Limits és a Never Know pedig a Billboard Mainstream Rock Songs listáján is szerepelt. A zenekar stílusát sokszor hasonlítják a Bring Me The Horizon 2010-es dalaihoz, az énekes, Noah Sebastian énekstílusa és hangja miatt, a zenekar a „hízelgő, de frusztráló” kifejezéssel reagált a megjegyzésekre, ugyanakkor Sebastian elismerte azt is, hogy bár lehet, hogy hatással volt rá a zenekar, ők egyedi hangzásra törekszenek.

A 2022 elején megjelent The Dead of Peace of Mind album pedig jól hozza ezt az alternatív rock, post-hardcore, rock közötti egyensúlyozásban. Egy biztos, a Bad Omens ezúttal valamit nagyon eltalált és nálunk is első headliner koncertjére készülnek február 12-én, amelyre a jelek szerint annyian kíváncsiak, hogy nagyobb terembe kellett költöztetni a lemezbemutató koncertet. 

Jegyeket itt találtok még – ha el nem kapkodják előletek, úgyhogy siessetek!

spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...