Ez tiszta rock n’ roll! – The White Dominos interjú

Dátum:

Magazinunk április 11-én ünnepli 6. születésnapját, két helyszínen. A Dürer kertbe számos hazai kedvenc mellett egyenesen Dániából érkezik felszántani a színpadot a The White Dominos. Az energiától szétcsattanó formáció terveiről és a budapesti koncertről Daniel Potts gitárost faggattuk röviden.

Épp egy új EP-n dolgoztok most. Mit tudhatunk az anyagról? Tekinthető az előző EP folytatásának?

Az első anyagunk megjelenése óta emberileg, zeneileg és bandaként is sokat fejlődtünk. Nagyjából egy éve játszottunk együtt, amikor kiadtuk azt az EP-t, úgyhogy ekkor még inkább a minket ért zenei hatások és az aktuális, nekünk tetsző hangzás alakította az anyagot. Ezzel nem is volt semmi baj, de egy idő után ki kellett találnunk, hogy merre tovább, hiszen ezeken a dalokon azért hallható, hogy még keresgéltük az utunkat. Egy igazán nyers anyag ez, amit élőben rögzítettünk, mivel mindenképp úgy akartunk szólni, hogy átjöjjön a dalokon a koncertjeinken tapasztalható energia.

Az új EP-t hívhatnánk akár „The White Dominos 2.0.: Mutassuk meg, hova jutottunk”-nak is. Az előzőhöz képest mindenképp érettebb lett, a dalok egyenesen a lelkünk mélyéről jöttek, s közelebb kerültünk a saját, egyéni hangzásunkhoz is. Sokkal jobban bemutatja, hogy kik is vagyunk, és hogyan szólunk. Dallamosabbak és fogósabbak ezek a dalok, de energiából és a lelkünkből is még többet pakoltunk ebbe a kiadványba. Nagyon várjuk már, hogy az emberek hogyan fogják fogadni.

Április 11-én ti is felléptek a Rockstar 6. születésnapi buliján. Mire számíthatnak a hazai rajongók?

Őszintén szólva nem nagyon ismerem még a magyar rockbandákat, de van egy olyan érzésem, hogy fel kell kötnünk a gatyánkat, hogy versenyképesek legyünk, és le tudjuk nyűgözi az embereket, haha! Az egyik védjegyünk, hogy sosem állunk egy helyben. Tele vagyunk energiával a színpadon, és mindent megteszünk, hogy zeneileg és művészileg is szórakoztassuk a közönséget. Ez tiszta rock n' roll! Őszintén szeretjük megosztani a rock iránt való szeretetünket a zenénken keresztül az emberekkel. Kíváncsian várom már, hogy milyen kemények a magyar rock rajongók!

A szülinapi bulin többek közt az Ozone Mama is fellép, akikkel ha jól tudom, jó barátok is vagytok. Honnan az ismeretség?

Ez egy véletlennek köszönhető! Kiderült, hogy Andris Gábornak (Ozone Mama) és nekem van egy közös kanadai barátunk, aki szintén zenész. Aztán úgy nagyjából fél éve lehetett, amikor egyszer csak írt ez a közös barát nekem, és faggatni kezdett, hogy 'látom, haverok vagytok Andrissal Facebookon, csak nem közös bulitok lesz?'. Mire felcsillant a szemem, hogy 'nem, de ez egy pokoli jó ötlet', haha! Aztán írtam is Andrisnak, a többi pedig már történelem!

Most indul tavaszi turnétok, készül az új EP…Mi a következő lépés?

Izgatottan várjuk már a magyar és spanyol turnét, biztos, hogy mindent bele fogunk adni, és reméljük, ha nektek is bejött a dolog, ősszel visszatérhetünk! Emellett keményen dolgozunk majd azon, hogy eljuttassuk a világ minden tájára az új EP-t. Bízunk benne, hogy minél több helyen tudunk majd játszani Európában, és egyre többen megismernek minket. A rock nem halt meg, de nem is olyan élő, mint annak idején volt. Mi hiszünk benne, hogy változást hozhatunk ebben, és újra fellendül a rock n' roll, ahogy azt is reméljük, hogy hatással tudunk lenni más rockbandákra is, hogy megtegyenek mindent ezért!
-evy

spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...