6 év után új nagylemezzel robbant a Moderat

Dátum:

Majdhogynem 20 éve pályán van, mégis még csak negyedik albumával jelentkezett a német Moderat. Modeselektor (Gernot Bronsert és Sebastian Szarya) és Apparat (Sascha Ring) elektronikus zenei triója 5 évre teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, hogy újult erővel dobják piacra MORE D4TA című tízdalos lemezüket – a rajongók és a szakma legnagyobb örömére.
 
A Depeche Mode, Radiohead és Kate Bush hangzásából erősen inspirálódott szupercsapat úgy öregedett, mint egy jó bor. Ahogy a visszatérő albumoknál szokás, a MORE D4TA dalai ismerősen csengenek, de közben előre is mutatnak. A Monkeytown Records gondozásában megjelent lemez a karanténidőszak alatt született, de már egyébként is ért volna. A trió utoljára 2017-ben állt közösen színpadon, amikor is 17.000 ember előtt zenéltek szülővárosukban, Berlinben. A “csúcson kell abbahagyni” filozófia azonban sem a megfáradt zenészeknek, sem rosszakaróiknak nem jött be, első single-jük, a Fast Land a dark szintetizátorral, vagy a Neon Lights című, elképesztően fülbemászó technohimnusz egy pillantás alatt felforgatta az elektronikus állóvizet. Az utóbbi dal a rajongók szerint a valaha volt egyik legjobb Moderat-szerzemény. 
 
Apparat énektémái a korábbiaknál sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak, dalszövegei pedig minden eddiginél mélyebbek és kidolgozottabbak, fókuszban a magány és a mámor találkozásával. Az album abszolút tetőpontja a Copy Copy, már-már aggasztó hangulatváltozásaival, az oszcilláló szintetizátorral és Sascha Ring erősen megpiszkált hangjával. A sok kiemelkedő dal között akad néhány töltelékszerű, kicsit kidolgozatlan ötlet is, ami nem fogja beírni magát a történelemkönyvekbe, de összességében megérte ennyit várni az új Moderat-anyagra. A csapat kreatívan feltöltődött, okosan újít és tekint vissza a jól ismert, már egyébként is irigylésre méltó katalógusra. Hogy miként szól és kel életre a színpadon a MORE D4TA, azt július 22-én a magyar közönség is a Budapest Park kapui között!
spot_img

Ez is érdekelhet

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...

A monumentális élmények éve – a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni

Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre...

Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten

Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának...