A Presto – Ricsi, a pizzakirály

Dátum:

Aki az A Prestóban tervez pizzát fogyasztani, számoljon azzal, hogy díjnyertes kenyérlepényt kap, ugyanis RigóRichárd 4. helyezést ért el a Giropizza of Europe idei versenyén. Magát a mestert kérdeztük.

Mit érdemes tudni a versenyről?

– Giro Pizza di Italia, ez egy minden évben megrendezendő „Pizza Europa Bajnokság”.
2014-ben Magyarországon tartották az elődöntőt és itt indultunk ketten Tóth Zoltán kollégámmal
az A Presto színeiben.Ez volt az első olasz gasztro-megmérettetésünk és sikerült elhoznom a 4. helyezést. A versenyen 9 résztvevő volt (ebből 4 olasz) és mindenkinek egy pizzát kellett készítenie.
A szervezők természetesen olaszok voltak, így a zsűri is. Több szempont alapján pontozták a résztvevők munkáját: az elkészítési folyamat idejét, a pizza külalakját, ízét figyelték és természetesen a tisztaságot. A munkánkat egy „pizzamester” is figyelte, aki folyamatosan a kemence mellett ügyelt a dolgokra.

Milyen pizzával nyertél?

– Az étlapunkról választottunk két pizzát, a Zoli a Mozzarella-bazsalikomos pizzát készítette én meg a
Pármai sonkás-rukkolás pizzát. Az alapanyagokat a legnagyobb beszállítónktól kaptuk, a GastroEuropa-tól, ő szponzorált minket a versenyen. A verseny előtt már csináltunk egy próbasütést, hogy megnézzük, milyen a két pizza együtt. A Pármai sonkás pizzát az étteremben is nagyon sokan szokták kérni, ezért választottuk. Ez egy margaréta alapú pizza, amire sütés után kerül rá a hajszálvékonyra szelt, friss pármai sonka, a rukkola és parmezán forgács.

Magadnak milyet sütsz előszeretettel?

– Én szeretem a kicsit magyarosabb ízvilágot is belekeverni az olasz pizzákba, ezért van egy kedvencem, a szalámis-póréhagymás-pepperónis.

 

spot_img

Ez is érdekelhet

Bear Stone Festival 2025: A Place to Bury Strangers és Brant Bjork is érkezik idén

A még ősszel bejelentett, iszonyú erős nevek után már nagyon várt és időszerű volt, hogy a Bear Stone...

Heavy Metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider

Hamarosan Budapestre érkezik a Dirkschneider zenekar Balls To The Wall 40 című turnéja, aminek keretében Udo Dirkschneider saját...

Süssön fel

meszka legújabb dala, a süssfel február 14-től már elérhető minden streaming platformon.Az alábbiakat mondta meszka róla:"A süssfel a meszka formáció idén...

Telnek múlnak az évek, de ne hagyd el magad

A The Jet Buzz egy háromtagú budapesti garázsrock banda. Tavaly ősszel jelent meg az Out of Time című...