Szebényi Dániel és kollektívája a 2025-ös EBU Blues Challenge döntőjében

Dátum:

A hazai zenei élet egyik legizgalmasabb előadója Szebényi Dániel és az általa létrehívott kollektíva képviselhette Magyarországot 2025 tavaszán a rangos European Blues Union szervezésében megrendezett 13. European Blues Challenge eseményén. Az idei verseny házigazdája a horvátországi Split volt, ahová a zenekar a hazai válogató után jutott ki, képviselve a magyar blues-színtér tehetségeit és sokszínűségét.

A formáció tagjai:

  • Szebényi Dániel – ének, billentyűs hangszerek
  • Usztics Pepe – gitár
  • Usztics Dániel – basszusgitár
  • Geröly Mátyás – dob
  • Pucner Benedek – ütőhangszerek

A European Blues Challenge nem csupán egy verseny, hanem egy valódi zenei ünnep, amelynek célja, hogy összehozza Európa legizgalmasabb blues-előadóit, lehetőséget adva a jó muzsikálásra és nemzetközi kapcsolatépítésre. Idén több mint 25 ország zenekarai mérettették meg magukat az első fordulóban – ebből a mezőnyből jutott be a magyar csapat a legjobb nyolc közé, így egészen a döntőig menetelve.

A koncertprogramjuk gerincét saját angol nyelvű szerzemények alkották, de a zenekar bátran vállalta magyar identitását is: előadásukba egy saját magyar nyelvű dalt is becsempésztek, amit a nemzetközi közönség rendkívül nyitottan és lelkesedéssel fogadott.

Óriási élmény volt számunkra Splitben ezen a nemzetközi eseményen Magyarországot képviselve játszani, fantasztikus zenei közegbe kerültünk. A zenészekkel való találkozások, a szakmai visszajelzések és a közönség szeretete mind azt mutatják, hogy érdemes nem megállni és továbbvinni ezt az utat” – fogalmazott Szebényi Dániel a döntő után.

A csapat számára azonban ez nem a végállomás – a közös munka és a nemzetközi tapasztalatok új lendületet adtak a kollektívának és már most dolgoznak a következő lépéseken, koncerteken és stúdiófelvételeken. Az élőzene él és fejlődik – itthon és Európában egyaránt.

A Szebényi-kollektíva tehát tovább robog, és eltökélten viszi hírét a magyar zenének itthon és a nagyvilágban egyaránt.

spot_img

Ez is érdekelhet

Kovács Gábor, operaénekes: Puccini a szívében, Tankcsapda a vérében

Vannak művészek, akik egyetlen stílushoz kötődnek és vannak azok, akik hidakat építenek műfajok között. Kovács Gábor ez utóbbiak...

Mit tehetnek a magyar kriptófelhasználók a Revolut felfüggesztése után?

A Revolut nemrég bejelentett döntése, miszerint felfüggeszti a kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásait Magyarországon, komoly fennakadást okozott azoknak a felhasználóknak,...

Öt nap Jamaica Lakiteleken

Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai...

A Rettenetes Mümők bemutatja: BLÖMBI FESZTIVÁL

A Rettenetes Mümők egy dunakeszi egy akusztikus zenét játszó tesózenekar, akik így mutatkoznak be: "hárman vagyunk tesók és...