Rangos nemzetközi díjat nyert a Freakin’ Disco

Dátum:

December 14-én adja eddigi legsűrűbb évének zárókoncertjét a Freakin’ Disco. A Magyar Zene Háza koncerttermében különleges hangulatra számíthat, aki ellátogat a nemzetközileg díjazott zenekar programjára, ahol a vendég az egy dobon, de két dobossal felálló horvát ABOP zenekar lesz.
 
A Magyar Zene Háza koncertjei mindig különleges eseménynek számítanak a zenekarok életében, de a Freakin’ Disco esetében ez kiemelten igaz. Sok munkával telt és sok sikert hozó évet zár, és egy új fejezet nyit a zenekar a december 14-i bulin.
2024-ben a csapat 9 országban mutatkozott be élőben, több showcase fesztivált is megjártak, és hazahozták a régió egyik legfontosabb zenei kezdeményezése, a HEMI Music Award a fődíját is.
A HEMI egy európai tehetséggondozó és mentorprogram, amelyben a régió 9 országából érkeznek zenekarok, hogy egy éven át bizonyítsák, hogy megérdemlik a lehetőséget, a figyelmet és a fődíjat.
További sikerek is érték a fiúkat 2024-ben, hiszen szerződést kötöttek a brit FMLY booking ügynökséggel a nemzetközi karrierjük erősítésére, illetve meghívást kaptak 2025 januárjára Európa legnagyobb showcase fesztiváljára, a Eurosonicra.
 
 
A zenekar mindeközben elkezdett új dalokon is dolgozni, amiket várhatóan jövő tavasszal hallhat majd a közönség itthon és külföldön is.
2024-et lezárni és az új időszakot megnyitni a Magyar Zene Házában december 14-én lesz mindenkinek lehetősége, ráadásul a Freakin’ Discohoz csatlakozik a horvát ABOP is, így mindenképp érdemes lecsapni a különleges este maradék jegyeire.
spot_img

Ez is érdekelhet

New Orleans-i dzsesszhagyomány Budapesten

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop...

Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!

Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest...

Tűzoltás Vodka for Kids-szel

A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar. Az...

Stoner rock eksztázis – 1000Mods március 5-én ismét az A38 Hajón

A budapesti közönség hamarosan újfent tanúja lehet annak a zenei energiának, amely a 1000Mods-t a kortárs heavy rock...