Pillangó-effektus – Megjelent a Máklikőr első nagylemezének előfutára

Dátum:

Hat fiú, akik a Beckek-Lázárok zenéjén felnőve találtak még új hangot az alternatív rock világában – ők a Máklikőr. A budapesti srácok 2021-es Egek, lebegek! című első EP-jük után most a ZajZajZaj támogatásával ismét stúdióba vonultak Pécsett, a 30y stúdiójába, ahol végre rögzíthették első nagylemezüket, mely 2024 első felére várható. Ennek előfutára a Pillangó című single, melyhez videoklip is készült.
 
“Dáviddal elmentünk a Margitszigetre örömzenélni kettesben 2021 nyarán, ültünk egy fa alatt a fűben és akkor mutatta ezt az ötletet. Még nem tudta megfejteni, hogy mi van a fejében, ott álltak össze neki az akkordok. Én persze el voltam ájulva a daltól, mondtam rögtön, hogy nagy banger lesz” – mesélte Kende Marci énekes-ritmusgitáros a dal születéséről, melyet nagyban inspirált a Csaknekedkislány Tihany című száma, valamint az Opa Tsupa hangzása is. A Pillangó különlegessége, hogy a srácok nagy kedvence, maga Beck Zoli kölcsönözte gitárját a szám felvételére, mely Egyedi Péter produceri munkálatai alatt készült el.
 
 
A Pillangó kisfilmje a Rotem Productions keze alatt született, olyan zenekarok vendégszereplésével, mint a 4Bards, az egy5egy, vagy a kisbetűs ünnepnapok. A pillangó-hatásra épülő cselekményszál tele van olyan érzelmekkel, amiket az ember zanzásítva másodpercről másodpercre átérez, ismer, ám sosem merte így csokorba szedni. A legapróbb cselekedeteink órási hatással lehetnek életünk folyására – nem mindegy, melyik kártyát játsszuk ki legközelebb, az ezzel járó szorongás pedig könnyen elhatalmasodik felettünk. Külön érdekessége a párhuzamos valóságok között ugráló fotós, aki mindenhol ott van, és mindenhol dokumentál a kis analóg kamerájával. Az ő szemszögéből láhatjuk az egész klipet.
 
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...