Népzenét klasszikusan – a Góbé új dalában a komolyzene és a népzene találkozik

Dátum:

Az Azért se egy élő felvétel – előfutára a hamarosan érkező élő lemeznek – a zenekar tavalyi 15. születésnapjáról a Müpából, ahol a folkpop zenekar klasszikus zenészekkel egészült ki. Az apropó nem véletlen: a Góbé a KamaraSzólistákkal közösen hasonlóan egyedi előadásra készül Folk&Classics néven október 9-én, a MOMKultban.
 
A Góbé már nagyon sokszor bizonyította, hogy számukra a zenei műfajok egy nagy játszóteret jelentenek, és noha a kiindulási alap mindig a népzene, szívesen merítenek más műfajokból is. Különösen, ha a klasszikus zenei kincsről és Bartók Béláról van szó – a zeneszerző 44 hegedűduóját feldolgozó lemezükért Fonogram-díjat is kaptak -, de több nagylemezükön is tetten érhető a klasszikus zenei hatás vagy akár a konkrét művekre való utalás is. Ennek köszönhetően többször leptek már meg bennünket koncerteken is vonósokkal kiegészülve, mint például a zenekar 15. születésnapján, a Müpában. A nagyszabású koncerten a zenekar az elmúlt 15 évből hívott vendégeket, a különleges fellépést pedig rögzítették is, amely hamarosan Góbé 15 – Müpa live címen bakeliten is megjelenik. Most ebből kaphatunk ízelítőt, az Azért se c. daluk klasszikus átdolgozásából, amelyben az Anima Musicae oktettje csatlakozott a zenekarhoz, a dal pedig Vizeli Máté hangszerelésében szólalt meg.
 
„Nagy dolog ez a zenekar életében. Először kerül fel a streaming platformokra élő felvételünk. Már a próbákon éreztük, hogy nagyot fog szólni a születésnapunk, szuper vendégekkel és egy jól megszerkesztett műsorral, úgyhogy úgy döntöttünk felvesszük, aztán meglátjuk, mi lesz belőle” – beszél az új felvétel kapcsán Czupi Áron, a zenekar dobosa.
 
Nos, a felvételekből született a most megjelenő Azért se – live is, amit már csak az október 9-i koncert miatt is szerettek volna megmutatni a közönségnek, és ízelítőt adni a hamarosan érkező lemezből.
 
 
A MOMKultban a KamaraSzólistákkal természetesen ez a dal is megszólal majd, de a Müpához képest egy egészen más koncertélmény várható, ahol Bartók Béla lesz a középpontban. A KamaraSzólisták egy frissen alapított, fiatal magyar tehetségek alkotta formáció, a Góbé tagjaival még a Zeneakadémiáról ismerik egymást.
 
„Tulajdonképpen csak idő kérdése volt a kooperáció létrejötte. Ezúttal ők fogják előadni többféle formációban Bartók ez alkalomra kiválogatott hegedűduóit, amelyekre a Góbé Folkside a bennük rejlő eredeti népzenei gyűjtések rekonstrukcióival válaszol majd” – meséli a közelgő koncertről Vizeli Máté, a zenekar brácsása. – „A világzenei események rendszeres látogatói hamisítatlan Góbé-koncerten is érezhetik magukat, azonban ennek a műsornak az exkluzivitását az adja, hogy közben a KamaraSzólisták olyan, főleg Bartók kompozíciókat szólaltatnak meg, amelyekre a zenekar dalai reflektálnak, akár tematikusan, akár csak hangulatukban.”
 
Október 9-én tehát Folk&Classics a Góbé és a KamaraSzólisták prezentálásában a MOMKultban, addig pedig érdemes az Azért se felvételével hangolódni a különleges estére!
spot_img

Ez is érdekelhet

“A Blahalousiana, a Carson Coma, Lil Frakk és a Valmar besétálnak egy szobába…”

Tavaly, év végén 4. alkalommal került megrendezésre a prominens- és feltörekvő dalszerzők/előadók/producerek részvételével zajló KEMP Dalszerzőtábor. Most két...

JOSH SMITH KONCERT BUDAPESTEN

Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után...

Kísérteties párhuzam ez a világgal, amiben élünk

Brother Belmont valójában Jósa Tamás alteregója, aki évekig különböző produkciók (Iron Maidnem, divideD, Rockstars Not Dead) élén, több...

Ismét Budapesten a holland indie csapat – Son Mieux koncert a Turbinában

November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 10 éves Son Mieux, hogy egy felejthetetlen este során megtáncoltassák a...