Nemzetközi díjjal jutalmazták a magyar zeneipari startupot

Dátum:

Magyar nyertese is van a legígéretesebb zeneipari innovációk fejlesztésével foglalkozó Hub for the Exchange of Music Innovation (HEMI) zeneipari inkubációs programnak.
 
Október 18-án került kihirdetésre, hogy a tíz közép és délkelet-európai zeneipari szervezet közös kezdeményezése, az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásával létrehozott inkubációs program, a HEMI szerint melyek azok a zeneipari innovációk, melyek a legnagyobb potenciállal rendelkeznek, hogy befolyásolják a zeneipar jövőjét.
 
A nyertesek között, egyedüli magyarként szerepel a Startion debreceni startup is, a StageRider nevű webalkalmazásával. 
 
A Startion nevű startupot 2022-ben alapította hét debreceni fiatal, köztük zenész, művészeti menedzser és zenerajongó szoftverfejlesztő, miután a pandémia alatt kidolgozták illetve lefejlesztették az alapjait egy, a kreatív- és kulturális ipar speciális igényeire fejlesztett szoftvercsaládnak. A Startion platformjának lényege, hogy a művészek és menedzsereik hatékonyabban tudják tervezni és irányítani projektjeiket, a szoftvercsalád integrált moduljain keresztül könnyedén kezelhetik  fellépéseiket, ügyfeleiket és művészeti tevékenységükhöz kapcsoló egyéb teendőiket.
 
A Startion StageRider ennek az integrált rendszernek az első modulja, melynek használatával a zenekarok stábja és a koncert szervezői időt, energiát és pénzt spórolva tudnak egyeztetni többek között a fellépéshez szükséges technikai eszközökről. 
 
A debreceni csapat 2022-ben jelentkezett a HEMI ötletgazdákat megcélzó programjára, melybe be is válogatták őket. Boyan Pinter (SPIKE, Glastonbury, Believe Music) zeneipari szakember és fesztiválszervező mentorációja alatt készültek el a szoftver első nyilvánosan elérhető verziójával. 2023-ban immár kész termék-prototípussal jelentkeztek a HEMI innovatív vállalkozások fejlesztését szolgáló programjába, melyben Bodrogi András (The state51 Conspiracy) új média szakember és digitális-zeneüzlet szakértő mentorálása alatt most az inkubációs csoportból kettő másik csapat mellett díjazottak lettek.
 
A díjjal szakmai mentorációt és együttműködést, valamint pénzjutalmat is nyert a csapat. Ezzel a Startion az első és egyetlen HEMI résztvevő, aki a HEMI mindkét programját teljesítette és emellett díjazottként zárják az inkubációs programot. 
 
 
"Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Startion StageRider-t a HEMI s legígéretesebb zeneipari innovációk egyikének tartja.  A HEMI kivételes inkubációs platform az európai zeneiparban, kiemelkedő mentorhálózattal és tapasztalt zeneipari szakemberekkel, akiktől eddig is számtalan segítséget kaptunk és nekik köszönhetően rengeteget fejlődtünk. Célunk, hogy a digitalizáció eszközeivel segítsünk a művészeknek a siker felé vezető úton és nagyon nagy öröm számunkra, hogy ebben a HEMI partnerségét és támogatását élvezhetjük.  Izgatottan várjuk a következő lépéseket." – mondta B. Farkas Gergő, a Startion társalapítója és vezérigazgatója.
 
A hazai könnyűzenei szcénában is elő-előfordulnak esetek, amelyek igazolják a StageRider létjogosultságát, például Majka tavaly nyáron még kénytelen volt lemondania fehérgyarmati koncertjét, mivel nem felelt meg az elvárásoknak a rendezvény technikai háttere. Reméljük, hogy a StageRider használatával az előadók megelőzhetik a bajt, hiszen a fejlesztés pontosan azt a célt szolgálja, hogy a helyszínen már azelőtt pontosan felkészülhessenek egy-egy előadó egyedi technikai igényeire, hogy megérkeznének.
 
Főkép: Aleksandr Popov
spot_img

Ez is érdekelhet

A zene és az önfeledt együttlét oázisa a nagymarosi Duna-parton

Cari Cari (AT), YASNO. (PL), Haldamas X Hulajdusza (HU-PL), Nill Garçon (CZ), Erika Rein (SK) - sokszínű nemzetközi...

Búra alatt Mély Levegő

Július 18. és 27. között vár mindenkit idén a Művészetek Völgye, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ami nem...

Tele lesz a főváros sörös és szakmai eseményekkel

Itt jövünk minden infóval, amit tudni lehet a Budapest Beer Week 2025-ös eseményről! Ráadásul első kézből, a szervezőktől:10...

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök

A számos közreműködővel készült Kazi című anyag egyik dalához rögtön egy klip is érkezett.Tíz év, nyolc dal és...