Monacóban száguldozunk a Minimyst új klipjében – itt az új dal és videó, az Úton

Dátum:

A Minimyst nagy lendülettel indult újra 4 év hallgatás után. Egy hónappal az első magyar nyelvű dal után megérkezett a második trekk, az Úton, mely szintén az idén tavasszal érkező Karton Monakó EP felvezetője.

„Az Úton című dal az újrakezdés problémáját járja körül, miszerint a dolgok nem mindig a szándékaink szerint és annak ütemében változnak, lassabban múlik a fájdalom, nyomaszt a múlt és a félelmeink is akadályoznak minket. Bár közhely, de az idő az egyetlen igazi gyógyító. Amikor valamit el akarunk magyarázni, mi férfiak, akkor gyakran használjuk az “autós hasonlatokat”. Ennek mintájára pakoltuk a metaforákat, a hasonlatokat a refrénben, és próbáljuk magyarázni, hogy a fent említett folyamatokat nem gyorsíthatjuk fel és ha erre nem vigyázunk, akkor egy új kapcsolatban kudarcot vallunk, bántjuk a másikat és magunkat, nem lesz szerelem.” – mondja az Úton dalról Mészáros István frontember.

„A videóban a 60-as évek monacói autóversenyeiből készítettük összeállítást, amikor még Graham Hill és Stirling Moss voltak a királyok. Mi is utaztunk az időben és “beúsztattuk magunkat”, mint lelkes autóversenyzőket a videóba. Végül a filmnek adtuk egy rajzolt, álomszerű filtert.”

Az új, magyar nyelvű Minimyst dalokat a jól megszokott pop köntösbe önti a zenekarban már korábban is feltűnő Mészáros István, Öllős Dávid, Szabó Bálint hármas mellett Garami Gábor dobos. A zenekar új dobosa nemrégiben csatlakozott a csapathoz, akit már láthatunk is Monaco utcáin kanyarogni.

A Minimyst eredetileg Mészáros István szólóprojektjeként indult, olyan dalokkal, mint a Manoya közreműködésével íródott Birdhouse, most pedig a hosszú szünet után újragondolt zenekar osztja meg dalait a világgal. Érdemes figyelni, hogy a Minimyst hogyan él tovább magyar nyelven, már csak azért is mert már csak egy dal hiányzik, hogy március végére összeálljon a legújabb kislemezük. Áprilisban pedig kislemez-bemutató koncert is lesz, részletek hamarosan elérhetőek lesznek a zenekar Facebook oldalán, addigis kövessétek be őket!

spot_img

Ez is érdekelhet

Kovács Gábor, operaénekes: Puccini a szívében, Tankcsapda a vérében

Vannak művészek, akik egyetlen stílushoz kötődnek és vannak azok, akik hidakat építenek műfajok között. Kovács Gábor ez utóbbiak...

Mit tehetnek a magyar kriptófelhasználók a Revolut felfüggesztése után?

A Revolut nemrég bejelentett döntése, miszerint felfüggeszti a kriptovalutákkal kapcsolatos szolgáltatásait Magyarországon, komoly fennakadást okozott azoknak a felhasználóknak,...

Öt nap Jamaica Lakiteleken

Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Július 22. és 26. között Lakiteleken öt napig jamaicai...

A Rettenetes Mümők bemutatja: BLÖMBI FESZTIVÁL

A Rettenetes Mümők egy dunakeszi egy akusztikus zenét játszó tesózenekar, akik így mutatkoznak be: "hárman vagyunk tesók és...