Megvan az Architects előzenekara! A Sleep Token első magyarországi bulija lesz!

Dátum:

A brit Sleep Token az elmúlt két év egyik legnagyobb robbanása, az anonimitásba burkolózó zenekar 2021-es lemezével szinte minden klubot megtöltött, a Wembley Arénás koncertjükre pedig 10 perc alatt elkelt az összes jegy. A rejtélyes csapat májusban adta ki új lemezét, augusztus 2-án pedig a Budapest Parkban, az Architects vendégeként először hallhatjuk őket Magyarországon. 
 
Erős estének ígérkezik augusztus 2: a négy év után új albummal visszatérő Architectshez most az elmúlt évek egyik legnagyobb hype-ját élvező Sleep Token, valamint a Hariot is csatlakozik, akiket a Rolo Tomassi előtt láthattunk korábban.  
 
 
A csak Sleep Token néven ismert brit underground entitás, – melynek frontemberét csak Vessel néven ismerjük – 2019-ben, The Night Does Not Belong To God című számával indította el a Sundowning rituálét, azaz kéthetente csütörtökönként, napnyugtakor adta ki debütáló lemezének dalait, megalapozva a Sleep Token rejtélyekkel övezett univerzumát. Második, This Place Will Become Your Tomb című lemezükkel pedig már a műfajokat bátrabban összemosva találták meg a zenekar igazi hangzását. A Sleep Token híre gyorsan terjedni kezdett: az Egyesült Királyságban teltházas koncertekkel ment a turnéjuk, felléptek a legnagyobb fesztiválokon, az Architects vendégeként pedig arénákban is. A zenekar híre pedig hamar eljutott más kontinensekre is, így Észak-Amerikában és Ausztráliában is sikerrel koncerteztek, idén pedig végre – csakugyan az Architects társaságában – Budapestre is elérnek május 19-én megjelent Take Me Back to Eden-re keresztelt albumukkal. Amellett, hogy tagjai kilétét rejtély övezi, a Sleep Token koncertek showszerű előadásaikról is híresek, úgyhogy nem érdemes kihagyni a zenekar első hazai jelenését augusztus 2-án, a Budapest Parkban.
 
Jegyekért irány a www.livenation.hu oldal!
 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

“Nem vagyunk ugyanazok” – Marcus & Martinus

Focistának készültek, amikor 10 évesen teljesen véletlenül belecsöppentek a pop-bizniszbe. A norvég ikerpár, Marcus és Martinus Grunnarsen nem...

Sötét, sebezhető utazás a társfüggőség világába – fllozz klippremier

A kísérleti elektronika és dark pop világainak határmezsgyéjén alkotó fllozz új dallal jelentkezik: az „again” egy sötét, sebezhető...

Eros Ramazzotti 2026-ban érkezik Budapestre 

A máig hatalmas népszerűségnek örvendő olasz dalszerző-énekes világsztár, Eros Ramazzotti jövőre ismét Budapestre érkezik. Ezúttal az Una Storia Importante...

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara 

A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta...