Lemezőrültek figyelem! – szombaton Record Store Day

Dátum:

Április 22-e piros betűs ünnep a zenekedvelők naptárjában: idén tizenhatodik alkalommal rendezik meg világszerte, így kilenc hazai független lemezboltban is a Record Store Day-t. A lemezboltok napjára a kiadók és az előadók minden esztendőben különleges, gyakran limitált lemezmegjelenésekkel készülnek – a ritkaságokat gyűjtő közönség legnagyobb örömére. 
 

 

A Lemezboltok napján a kézbe fogható hanghordozók – vinylek, cd-k, kazetták, különböző promóciós zenei termékek – mellett elsősorban a független lemezboltokat, mint kiemelt kulturális találkozási pontokat, és az azokat körülvevő egyedi kultúrát ünnepeljük. A kezdeményezés 2007-ben az Egyesült Államokból indult, Magyarország először 2010-ben csatlakozott a nemzetközi zenei ünnephez. 
 

Április 22-én, szombaton kilenc magyar lemezbolt várja az erre a napra időzített exkluzív megjelenésekkel, hívogató akciókkal, rendezvényekkel, DJ-kkel, extra nyitvatartással a zeneőrültek évről évre növekvő táborát. A Record Store Day hazai megünneplésében úttörő, kultikus budapesti Wave és Musicland lemezbolt mellett a szintén fővárosi Deep, a Kalóz Records, a Lemezkuckó, az MG Records, a Neon Music, a dunaújvárosi 777 Zenebolt és a szegedi Néma Papagáj is a Lemezboltok napja hivatalos résztvevői. 

Három a magyar igazság, plusz egy a ráadás
 

Már évek óta hazai Record Store Day Exclusive kiadványokkal is találkozhatnak a magyarországi gyűjtők. Április 22-én négy különleges magyar megjelenés is beszerezhető lesz a lemezboltokban: a hazai surfrock zászlóvivői, az idén tízéves The Keeymen tavaly megjelent lemezének RSD Exclusive változata speciális borítóval, ezúttal fekete koronggal és dedikálva érkezik a lemezboltokba. Az Ivan &The Parazol bemutatkozó lemeze, a “Mama, Don't You Recognize Ivan & The Parazol?” éppen tíz éve látott napvilágot, az album második újranyomásából 50 darab számozott, fehér vinyl kifejezetten a 2023-as Lemezboltok napjára készült el. A hazai metálzene veteránja, a Pokolgép háza tájáról két magnókazetta is gazdagítja a különleges megjelenések sorát: RSD-matricát kap a zenekar 2015-ös Metálbomba című lemezének friss kiadása, emellett megjelenik kazettán is a zenekart alapító fő dalszerző Kuko Tiszta szívvel Pokolgép című első szólólemeze. Mind a négy kiadvány limitált példányszámban lesz elérhető.

Különleges nemzetközi kiadványok
 

Mint minden évben, idén is ritkaságokkal, egyedi megjelenésekkel készültek világszerte a kiadók és az előadók. A 400-nál is több nemzetközi megjelenés teljes listája itt érhető el
 

Az idei exkluzív kiadványok között érkezik Taylor Swift 2020-as élő lemeze, a “Folklore: the long pond studio sessions” első vinylkiadása, a Blur egy korábban kizárólag Japánban, ott is csak CD-n megjelent kislemez B-oldalas válogatást tesz elérhetővé dupla lemezen, a U2 pedig harmadik stúdióalbuma, a kultikus War 40. évfordulóját ünnepli egy limitált kiadású, négy dalos középlemezzel, amely mellé egy igényes posztert is csomagolnak a lemezborítóba. Madonna egy nyolc dalos albummal teszi emlékezetessé American Life című lemeze megjelenésének 20. évfordulóját, Ol’ Dirty Bastard emlékének pedig a rapper 1995-ös debütáló albumának dupla, képlemezes változatával áldozhatunk. A Foals tavalyi lemezének dub verzióját jelenteti meg a Lemezboltok napjára, míg Björk a Dirty Projectors-szal közös, régóta nem elérhető Mount Wittenberg Orca LP bővített kiadásával járul hozzá a 2023-as RSD sikeréhez. 

Bővebb információkkal, valamint a résztvevő lemezboltok elérhetőségeivel és eseményeivel kapcsolatban a Record Store Day Hungary weboldalán érdemes tájékozódni.

spot_img

Ez is érdekelhet

Az Alter Bridge Budapesten is bemutatja új lemezét 

Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy egy 31 állomásos turné keretében mutassa be év elején érkező, azonos...

“A nagyzenekari zenélés volt az igazi álmunk” – The Roving Chess Club interjú

A tavaly feltűnt The Roving Chess Club megszólalásban ötvözi a 60-as évek angolszász-folkzene harmónia dús világát a brit...

“A rock&roll-t nem lehet megjátszani” – The Damn Truth

Classic rock, blues rock, rock 'n' roll, hard rock? Nem is igazán számít, csak az, hogy idén nyáron...

„Nagyon fontos a felfedezés-érzés” – Bóna Márk interjú

Bóna Márk 2004 óta dolgozik a Sziget stábjában, az elmúlt 20 évben egy kisebb kilengéssel neki köszönhettük a...