A Bazsalygó mindaz, amit a friss magyar rocktól várhatunk – sőt, még annál is több. A 2022-ben indult rock zenekar hangzása eddig is egyedi volt, de a Bazsalygóval borítékolhatóan felkerül a Flïrt a hazai zenei térképre. Ha eddig kerested, hogy kiket érdemes hallgatni mielőtt csak teltházas koncerteket adnak, azt javasoljuk, még most kapj rá a Flïrt-re és ezzel együtt legújabb dalukra, a Bazsalygóra. A dal arcpirítóan őszinte szövege tökéletes párja a kemény gitárriffeknek és a Whiplash-t idéző dobszólónak, Szarka Eszter dögös énekhangja pedig még erőteljesebbé teszi azt a belső harcot, amelyet mindannyian megvívunk, amikor megpróbálunk megszabadulni függőségeinktől – legyen szó szerekről vagy egy romboló szerelemről.
Zeneileg: Letisztult erő
A Bazsalygó az első pillanattól behúz: a D-re hangolt riff rögtön megadja a következő három perc súlyos, feszültséggel teli atmoszféráját. A füstös, mély női ének a verzék alatt szinte magára marad, a dobok adják alá a pulzáló alapot. A dalban végig jelen lévő feszültség a dobszólóban csúcsosodik ki, amely váratlan és elementáris erővel robban be, hogy aztán egy mindent elsöprő végkifejletbe torkolljon.
A Bazsalygó tökéletes lenyomata annak a letisztult, zsigeri hangzás világnak, amely a készülő második lemezt is jellemzi. Míg az első album progresszívebb és komplexebb volt, a Flïrt most ösztönösebb, súlyosabb irányba mozdult el.
Klip: Mintha ott lennél a bandával
A zenekar egyszerű, de kendőzetlenül őszinte látványvilágot tár elénk új klipjében. A helyszínét új próbatermük adja, megadva ezzel azt az autentikusságot, amit régóta keresünk a hazai rockzenében. A Bazsalygó lett az első dal, amely belakta a Flïrt alkotási terét és a klip pedig ezzel szinergiában vizuálisan is megadja a készülő albumuk alaphangulatát.
A videoklip megszületésében Temesi Ádám operatőri munkája segítette a zenekart, aki nem először dolgozott a Flïrttel: a Szemekék című dal vizuális megvalósításában is közreműködött. Ádám zenei látásmódja és filmes tapasztalata tökéletes összhangba került a zenekar elképzeléseivel, így a végeredmény egy pulzáló, minimalista, mégis ütős videó lett.
Hallgasd meg élőben!
A Flïrt március 28-án a Turbinában hatalmas bulit csap, ne maradj le, hallgasd meg elsőként a Bazsalygót élőben! Ha pedig április 10-én Bécsben jársz, akkor ezen a helyszínen csípheted el őket: 1020 Wien, Hollandstraße 4 | Collegium Hungaricum.
Ez a dal csak az ízelítő – ha ez beütött, akkor készülj, mert a második album még ennél is durvább lesz!
Fotó: Temesi Ádám
A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap, Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programja támogatta.