Fennállásának ötödik évét ünneplő zenekar meghirdeti támogatói programját, az “I. Carson Coma Palántaprogramot”, amelyben egy kezdő zenekar számára ajánlja fel egy nagylemeznyi hangfelvétel ingyenes elkészítését! Saját stábjuk segítségével, saját stúdiójukban – ahol többek között az Immunissá válunk, a Kék Hullám Kemping vagy az Én Még Sohasem felvételei is készültek – vehetik fel első önálló albumukat. Emellett a nyertes csapat lehetőséget kap sajtómegjelenésre, valamint a tagok részt vehetnek egy zenekari fotózáson is.
„Öt évvel ezelőtt az útkeresés sűrűjében vettük fel az első nagylemezünket a Hangfoglaló Program Induló előadói támogatásának segítségével. Majdnem a teljes összeget hangfelvételre – keverésre – masterelésre költöttük. Kezdő zenekarként, állami támogatás nélkül szinte lehetetlen profi körülmények között hangfelvételt készíteni. Ebben szeretnénk segíteni az I. Carson Coma Palántaprogram nyertesének, ezzel is támogatva a jövő tehetségeit, hogy öt év múlva, az első csarnokkoncertjükön együtt emlékezhessünk vissza arra a bizonyos első lemezfelvételre” – meséli Héra Barnabás, a zenekar dobosa.
– fiatal, többtagú zenekari formációnak kell lenniük
Fotó: Komróczki Dia