Hallgasd meg a friss trap metal dalt!

Dátum:

Fehér Holló és Zeller, az NLP két frontembere a Banana Records Kemp táborában ismerkedett meg a legendás piros maszkos producerrel, Hundred Sins-szel. Azóta már túl vannak egy közös nyári turnén, Hollóék vendég zenészként végigkísérték Hundred Sinst a legtöbb fellépésén az idei szezonban, most pedig közös tracket adtak ki, megjelent a Backroom.  
 
A dal szövegét Fehér Holló írta, és úgy fogalmazott, az alábbi szavak mindent leírnak róla: mátrix, egyedüllét, 9-5, őrület, személyiségzavarok, kitaszítottság.
 
 
Kicsit bővebben így nyilatkozott:
“Annyi mindenbe próbálunk menekülni a valóság és magunk elől, hogy néha ez felemészt minket. Kiskoromban nem értettem a szüleim válását, sokszor dühös voltam rájuk, aztán arra is rájöttem idővel, hogy nem lehet mindenhol megfelelni. Mindenki elvárja tőled, hogy teljesítsd, hozd a maxot, közben ezt legtöbbször nem is kapod vissza. Próbálok én is pozitív maradni, mindig segíteni másoknak, adni, ha tudok, de néha elfogyok és hiába vannak barátaim, azt érzem nincs senkim. Erről szól ez a dal.”
 
 
Bár a Backroom kifejezetten borúsra és dühösre sikerült, az NLP mögött nagyon boldog időszak áll, sikeres nyarat zártak, és készülnek az első zenekaros koncertjükre is, ráadásul elkészült 24 számos lemezük is, a Bordélyház, amin továbbá olyan közreműködőket lehet találni mint bongor, Mardoll, peety, almos beatz vagy épp Scheri Luxio. Ahogy a zenekar fogalmazott, sok komoly tartalom is született az albumra, de írtak egy csomó modern bordalt is, ami arról szól, hogy az ő elfogadó közegükben mindenki az. aki csak lenni szeretne.
 
“Annyira jó fogadtatásban részesültünk Hundred Sins koncertjein, hogy kb. csak mostanra sikerült lenyugodnom. Azt gondolom, hogy az NLP már most nagyon sokat köszönhet ennek a közreműködésnek és remélem, hogy a továbbiakban is dolgozhatunk együtt akár koncerten, akár a stúdióban” – mondta Zeller.
 
“Számomra a legjobb élmény, hogy működött ez a trap metál zene az OTL és a metálhead közönségnek is. Pont ez volt a vízióm az egész NLP projekttel az elején” – mesélte Holló a Hundred Sins turné kapcsán –  “Most végre láthattam, hogy az elvileg különböző stílust hallgató közönség ugyanúgy húzza szét a kört a pogóhoz. Novemberben jön is az első zenekaros NLP koncert! Nem pogó, baráti ketrecharc.” 
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Nyuszi, hopp! Máris egyet…

Mennyit kaptál el? Ha még egyet sem, segítek!Megérkezett a Lush 2025-ös húsvéti kollekciója, és jobb, ha kapaszkodsz a...

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az...

Jean-Michel Jarre az Arénában

Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene atyja egy fantasztikus show-val érkezik 2025. június 26-án, a Papp László Budapest Sportarénába.A...

A gyilkos riffek és könyörtelen groove-ok királyai 2019 után újra önálló koncertet adnak Budapesten!

A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a MACHINE HEAD, 2025 nyarán nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába. Az intézménnyé...