“Borízű belső hangom a hegedű szót suttogta” – megjelent a Dope Calypso új videoklipje, a Chasing U

Dátum:

Február 16-án érkezik a Dope Calypso új lemeze, amit aztán március 2-án élőben is bemutatnak az Akvárium Klubban. Erről most a második single lát napvilágot, amely a Chasing U címet kapta, és egy teljesen adhoc jelleggel, kétszer 3 perc alatt forgattak hozzá videoklipet, amelynek koncepciója, hogy nincs koncepciója.
 
Tavaly a Klipszemlén a “Legjobb rendezés” kategóriában nyertek díjat a Dope Calypsos srácok, decemberben pedig az I Always Try To Make You Cry című dalhoz készült egy jól megálmodott kisfilmjük, amelyben a menyasszonynak öltözött Kis-Juhász Fábián járta a várost, és kétségbeesetten kereste párját a Dope Calypso gitárosának, Kelemen Lászlónak a személyében. A zenekar bevallása szerint tehát épp itt volt az ideje, hogy a jól kimunkált, őrült koncepciók után most szimplán, egy hirtelen ötlettől vezérelve, egy fotózás közepén készítsenek klipet Bátori Gábor ‘sinco’ Jim segítségével. A stylingban egyébként Nemes Zoé volt segítségükre, aki nemrégiben többek közt a Szegény Párák című filmen is dolgozott, a videó editálását a tavalyi Klipszemle “Legjobb vágás” díját bezsebelő Sipos Bence végezte, a grafika pedig Csekk István munkája.
 
A rögtönzött forgatásról a zenekar frontembere, Sarkadi Miklós a következőképp mesél:
“Mivel amúgy is a csodálatos galopplemezünkhöz zenekari fotókat és a világ legkisebb sorozatban gyártott tárgyaként éppen elkészülő kapcsolódó vinylünket reklámozó rövidfilm készítés közben ádáz arcoknak beöltözve ádázkodtunk az Expo stúdióban, és mivel minden ilyen alkalom esetén van a közelünkben ködgép, ventilátor, stroboszkóp valamint babaolaj, ezért tökéletesnek tűnt az alkalom egy gerillaklipforgatásra.”
Ha ezek a “szokványos” kiegészítők kevésnek bizonyultak volna, szerencsére – indokolatlan módon – épp egy hegedű is akadt kéznél. Hogy ez hogy került a vintage rock esztétikáját idéző fotózásra, arra Miklós a következőképp emlékszik:
“A zenekar csodálatos szerencséje, hogy legalább egy aktív médium tagja mindig van, így a forgatást megelőző este nem lepett meg különösebben, mikor a szokásos borízű belső hangom a hegedű szót suttogta szokásos pajkosan autoerotikus zöngéivel a koponyám belsejében. Még aznap este Vasaló (a zenekar dobosa) felhívott, és közölte, hogy van hegedűjük otthon, amit ennyi év ismeretség után némileg megütközéssel fogadtam.”
 
Innen tehát nem volt mit tenni, mint a fotózásra szánt összes kelléket bevetni, és a kamera előtt természetesen viselkedni, már amennyire hosszú, fekete parókában, szegecses nyakörvben, bőrcuccokban, egy teljesen testidegen hegedűvel a kézben, délután 3-kor egy stúdióban természetesen át lehet adni a rocksztár életérzést. De a Dope Calypso csapatának természetesen ezt is sikerült teljesíteniük. Saját bevallásuk szerint fülükben csengett a hazai színház egyetlen pályaképe, miszerint „Orosházán a hátsó sorban is látni kell, ha Hamlet tyúkszemére lép Ophelia”, így a kétszer 3 perces forgatást pont kétszer három perc alatt abszolválták, a végeredmény pedig megnézhető itt:
 
 
Fotó: sinco
 
spot_img

Ez is érdekelhet

„Manapság zenésznek lenni többet jelent, mint játszani a stúdióban vagy a színpadon” – The Cinelli Brothers interjú

2023-ban a Veszprém Blues fesztiválon játszott, május 21-én pedig első önálló budapesti koncertjére tér vissza hazánkba az olasz,...

A gyászfeldolgozásról szól a Tornóczky All Access új dala és klipje

Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült...

„Én vagyok talán az utolsó blues zenész Magyarországon” – Hobo

De nem szereti a cikizést. Kilenc zenekaros koncert mellett „hobológia” előadásokkal és a jól ismert József Attila esttel...

“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” – Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban

Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus...