Dögös videóval debütált a HolyChicks Félúton című vadiúj száma

Dátum:

A HolyChicks zenekart az ország egyik legvagányabb csajbandájaként tartják számon, amire a most megjelenő klipes dallal még inkább ráerősítettek.
A HolyChicks legutóbb decemberben jelentkezett új videóval, ami a Nélkülünk, bennünk című EP-jük címadó track-jéhez készült. Akkor egy frappáns történetben mesélték az elengedés művészetéről, a kisfilm központjában egy zseniális párossal: Baradlay Viktorral és kutyájával. A zenészeknek a Nélkülünk, bennünkben szerepként csak villanásnyi cameók jutottak, de ezt a Félútonnal teljes mértékben kiegyenlítették!
 
A Félútonhoz egy egyszerű, mégis dinamikus image klipet álmodtak meg Makk Vatával, akivel az elmúlt pár évben többször is dolgoztak együtt, például a Túltoláson, a Filmszakadáson vagy a Most nézheteden. A hanganyag felvételében, keverésében és masterelésében ezúttal is Barabás Dávid működött közre.
 
 
Talán nem meglepő fordulat, de a bandát legközelebb a 7. Dáma Lármán lehet majd elcsípni élőben március 29-én a Barba Negrában. Ezen a koncertsorozaton a női zenészek egyszerre örvendeztetik meg a közönséget és tombolnak ők maguk is egy óriásit!
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...