Búskomor – Az eddigi legsötétebb kislemezével jelentkezett a Molnár Róbert Band

Dátum:

Egy majdani nagylemez beharangozójaként érkezett meg 2024 első hetében a Molnár Róbert Band 3 számos digitális kislemeze. A 2022-es Üvegfal után ugyanis hamarosan itt a dark rock csapat új albuma, ennek “előhírnöke” a Búskomor címet kapott anyag. A 30 éve alakult Árnyak egykori főhősének friss EP-jére egy új dal, valamint egy Junkies feldolgozás mellett az anyazenekar első demójának újravett címadója is felkerült. Robi szerint az eddigi legsötétebb kislemez lett ez, mióta zenél: "Nem direkt sikerült ennyire sötétre az új kislemez, de az biztos, hogy néha én is félek meghallgatni. A borítót pedig a mesterséges intelligencia tervezte. Beírtuk a 'Búskomor' néhány sorát, először kiadott pár manga csajszit, majd ezt… Köpni-nyelni nem tudtunk. Szerintem az AI dark." (nevet)

A minialbum online megjelenéséhez időzítve jött ki a Maszk-hoz készített kisfilm.
 
 
Robi a dalokról:
“A ‘Búskomor’ a depresszióról szól, ami mindig belém mar ősszel, tél elején. Bár 30 éve sötét muzsikát játszom és hallgatok, de lelkem mélyén nyári gyerek vagyok, szeretem a napot, a nyarat, a balzsamos éjszakákat. Az ősz, a tél közeledtével mindig lesz bennem egy gyász, ami sokszor májusig is kitart, hiába tudom, hogy a tél is az élet része. Próbálom magam ilyenkor jókedvűen tartani, sok örömet okozó dolgot csinálni, de ez nehéz meló. Meg nem is olcsó az a sok sör, haha!"
 
"A Junkies fantasztikus ‘Maszk’ című száma régi kedvencem. Riki halála után sokat beszélgettünk róla a zenekarral, és rájöttünk, hogy ezt a dalt mindannyian imádjuk. Rögvest el is játszottuk próbán, iszonyú jó volt, meg persze Riki miatt nagyon szomorú is. De beleégett a repertoárba, minden koncerten toljuk is. A hozzá tartozó videót pedig az a Rivasz Geri készítette, aki a Junkies előző szöveges videóját is jegyzi. Ő egyébként szintén szolnoki és nem mellesleg kiváló gitáros, zeneszerző, sokat fogunk még hallani róla, elképesztően kreativ, tehetséges alkotó."
 
"A ‘Pengeélen’ pedig az Árnyak legelső, lassan 30 éve megjelent első demójának címadó dala. Sajnos, vagy szerencsére, nem is tudom, de bennem semmit sem vesztett aktualitásából. Mert hiába fejlődik az ember, tud meg saját magáról egyre többet, de a lényeg marad. Bennem pedig van egy magam számára is megkerülhetetlen mélység, és mélység iránti vágy.”
 
 
Molnár Róbert Band:
Papp István – gitár, billentyűs hangszerek, vokál
Molnár Róbert – ének
Pogány Gábor – dob
Varró Gábor – basszusgitár
 
 
Fotó: Jóvér Szabolcs

 

spot_img

Ez is érdekelhet

“Feltáratlan, érintetlen kincsek” – Pásztor Anna interjú a VARÁZSCERUZA fogyatékosügyi, zenei mentorprogramról

A legnagyobb sztárok sorakoztak fel a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fogyatékosügyi, zenei mentorprogramhoz....

Először jön Magyarországra a leghíresebb tetováló zenész – Kat Von D Budapesten

Június 11-én az A38 Hajón ad koncertet, az egykori LA Ink sorozatból is ismert tetoválóművész, zenész Kat Von...

Budapestre jön a zavart Disney hercegnő – Allie X koncert az A38 Hajón

Ötödik lemezével először érkezik Magyarországra Allie X. A kanadai énekes-dalszerző különleges hangulatú élő produkcióiról is ismert, így nem...

A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján....