Ben Caplan, az őrült költő ismét Budapesten

Dátum:

Karizmatikus sármőr és a zongora nagy mestere. Egyszerre egy őrült és egy komoly költő. Ben Caplan 2011-ben adta ki első stúdióalbumát, az elmúlt tíz évben pedig világszerte egyre nagyobb és nagyobb közönség előtt játszott klubokban és színházakban. Akár egyedül, akár zenekarral áll színpadra, az élmény mindenképpen eszelős lesz. Ben Caplan sajátos előadásával már többször járt Magyarországon, most pedig két év után ismét itt az alkalom a visszatérésre, november 22-én a Dürer Kertben
 
 
Ben Caplan egyszerre a hurrikán dübörgése és a vihar szeme. Hihetetlen módon képes egyszerre a vad önfeledtséget és a csendes önvizsgálatot is megszólaltatni zenéjében. Dalszerzői munkássága sokféle hatásból táplálkozik, de mind zenéje, mind dalszövegei rendszeresen merítenek zsidó örökségéből. Caplan gyakran keveri a bibliai képeket és a klezmerrel átitatott dallamokat, valamint ősi hangokat, témákat jelenít meg némi kortárs csavarral.
 
 
Első lemezét 2011-ben jelentette meg In the Time of the Great Remembering címmel, az azóta eltelt időben pedig sokféle felállásban fordult meg a világ klubjainak és színházainak színpadán, musicalben, egyedül és zenekarával egyaránt.
 
 
Debütáló lemezének tízéves évfordulójára Caplan Recollection címmel két éve egy szóló akusztikus albumot jelentett meg dalainak újraértelmezéseiből, ezzel a körúttal érkezik most hozzánk is a karizmatikus előadó november 22-én, a Dürer Kertbe.
 
Fotók: Sebastian Madej
spot_img

Ez is érdekelhet

“Nem vagyunk ugyanazok” – Marcus & Martinus

Focistának készültek, amikor 10 évesen teljesen véletlenül belecsöppentek a pop-bizniszbe. A norvég ikerpár, Marcus és Martinus Grunnarsen nem...

Sötét, sebezhető utazás a társfüggőség világába – fllozz klippremier

A kísérleti elektronika és dark pop világainak határmezsgyéjén alkotó fllozz új dallal jelentkezik: az „again” egy sötét, sebezhető...

Eros Ramazzotti 2026-ban érkezik Budapestre 

A máig hatalmas népszerűségnek örvendő olasz dalszerző-énekes világsztár, Eros Ramazzotti jövőre ismét Budapestre érkezik. Ezúttal az Una Storia Importante...

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara 

A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta...