A Franz Ferdinand a Művészetek Völgyében mutatja be új albumát

Dátum:

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján. Rajtuk kívül ismerős magyar nevekből sincs hiány a legújabb bejelentések között.

Idén, július 18. és 27. között rendezik meg a 34. Művészetek Völgye Fesztivált, ahol fellép a Franz Ferdinand és elhozza The Human Fear címen megjelent legújabb lemezét. A legismertebb skót indie banda egy igen energikus albumot jelentetett meg, ami az emberi félelemből indul ki. A zenekar állítása szerint az egyik legfontosabb érzelmet igyekeztek megragadni, amitől a legtöbb ember igazán azt érzi, hogy él. Minden nagy változás, nagy lépés félelemmel jár, a sebezhetőség után viszont felszabadító átélni, ahogy legyőzzük ezt az érzést. Ebből táplálkozik a lemez, és ezt a felszabadultságot élheti majd át mindenki a Panoráma Színpad előtt is Kapolcson, de a régi slágerek iránt rajongóknak sem kell aggódni a kedvenceik miatt. Az előző albumuk, a Hits To The Head címen egy válogatáslemez, így biztosan nem marad majd ki a Take Me Out, a Do You Want To vagy épp a No You Girls sem a koncert műsorból.

A legújabb Franz Ferdinand lemez nem csak összetéveszthetetlen zeneisége, hanem magyar vonatkozása miatt is bekerült a hírekbe. A borítót Maurer Dóra Hét elforgatás című képe inspirálta, így, ha közvetve is, de rengeteg könnyűzene rajongó találkozhatott Maurer egyik leghíresebb képével. A zenekar állítása szerint a kép ugyanolyan, mint a zenéjük. Erősen közvetlen, ami mellett nem lehet elmenni, de közben mélység és sebezhetőség látható rajta.

Maurer Dóra és több más hazai kortárs képzőművész hasonló mélységű alkotását közvetlenül is lehetősége lesz megtekinteni a Művészetek Völgye közönségének, ugyanis a fesztivál alatt a Művészvölgy Kúriában már mintegy 65 alkotással és a művészekkel folytatott beszélgetésekkel várja őket a fesztivál saját kortárs galériája.

Július 18. és 27. között a Művészetek Völgyében a Franz Ferdinand mellett a hazai zenei élet legismertebb alakjai is ott lesznek a Panoráma Színpadon. Fellép az ország legnagyobb helyszínein teltházak előtt játszó Bagossy Brothers Company, az egyik legismertebb alternatív rockzenekar a Quimby, a nemrég több ezer ember előtt óriási lakodalmat tartó Bohemian Betyars, és a tavaly új lemezzel jelentkező Margaret Island, Blahalousiana és Besh o droM is. Ha ez nem lenne elég ok az ünneplésre, akkor a résztvevők megünnepelhetik az idén 15 éves Ivan & The Parazolt, és a negyedszázadosokat, a 30Y-t és a Hiperkarmát is Kapolcs legnagyobb színpadán. A hip-hop sem maradhat ki, a Punnany Massif és a Belga is ott lesz a fesztiválon, a végtelen vígadásról az Aurevoir. a melankolikus dallamokról pedig az Esti Kornél gondoskodik majd.
A korábban már bejelentett könnyűzenei felhozatallal, az Elefánt, Carson Coma, Beton. Hofi, Jazzbois, Analog Balaton, Co Lee, Moriones, valamint Koncz Zsuzsa, Zorán részvételével a 34. Művészetek Völgye zenei kínálata már most igen szép névsort tudhat magáénak.

A zenei programokon túl pedig hagyományosan szinte minden más művészeti ág is képviselteti magát ebben a tíz napban, közel 3000 zenei, színházi, irodalmi és képzőművészeti program kap helyet nyáron a Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd hármasban.

Ebben a forgatagban a Művészetek Völgye a főváros II. kerületével együttműködve indítja útjára Kapolcson a Buda Udvart. Az önkormányzat művelődési intézményein, a Marczibányi Művelődési Központon, a Budai Táncklubbon és a Vízivárosi Galérián kívül Budapest egyik legsikeresebb városrehabilitációs programjának, a Margit-negyednek az alkotó közösségeit is megismerhetik az érdeklődők. A Loupe, a Jurányi Ház, a Dante és az Átrium mellett izgalmas jelenléttel készül a Képező, a Manyi, a Start Galéria, a MUMU, a Színkör és a hamarosan nyíló Dugattyús.

A fesztivál honlapján keresztül mindenki lecsaphat 5 vagy 10 napos kedvezményes bérletére, amire már nem sokáig van ezen az áron lehetőség, így nem érdemes vele várni.

Az idei fesztivál kapcsán az előző híreket IDE KATTINTVA olvashatjátok.

    spot_img

    Ez is érdekelhet

    Jean-Michel Jarre az Arénában

    Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene atyja egy fantasztikus show-val érkezik 2025. június 26-án, a Papp László Budapest Sportarénába.A...

    A gyilkos riffek és könyörtelen groove-ok királyai 2019 után újra önálló koncertet adnak Budapesten!

    A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a MACHINE HEAD, 2025 nyarán nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába. Az intézménnyé...

    Megnyílt a LISTEN., a Zene Háza új időszaki kiállítása

    LISTEN. – Zenei utazás a világ körül címmel megnyílt a Magyar Zene Háza harmadik időszaki kiállítása, mely világkörüli...

    “A Pál utcai fiúk előadás nem érhet véget a tapsrendnél“ – Újra a Budapest Park színpadán A GRUND – vígszínházi fiúzenekar

    A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának színészei: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs,...