25. jubileumát ünnepli a Tabu lemeznek a Junkies

Dátum:

A Junkies 1999-ben megjelent – azóta kultikussá érett – Tabu című negyedik albumának a 25 éves jubileuma alkalmából érkezik az újrakiadása dupla CD, valamint vinyl formátumokban – az előrendelés a Szerelmes vagyok című dal (újrafelvett változatának) bemutatásával indult.

A 2 CD-t tartalmazó kiadvány egyik lemezén (ahogyan a dupla LP-n is) az eredeti 1999-ben rögzített anyag, a másikon pedig a jelenlegi tagság által a tavalyi év végén feljátszott dalok hallhatóak.

Szekeres András az eredeti anyagról:
“Az eredeti verzióhoz nem nyúltunk, mivel nem álltak rendelkezésünkre a sávok, így az csak vinyl mastert kapott. Áttúrtuk az akkori kiadó archívumát, de nem sok minden maradt meg, ami így 25 év távlatából azért nem csoda, szóval az arányok és egyebek nem változtak.”

Tabu:
Szekeres András – ének, vokál
Barbaró Attila – gitár, vokál
Riki Church – basszusgitár, gitár, vokál
Németh Miklós – dob, percussion, vokál

Az új verzióról:
“Amikor zöld utat kapott a kiadó részéről a dolog, október elején, azonnal nekiálltunk Gravellel az anyagnak és elkezdtük a felvételeket. Végre elmondhatom,

úgy szól a lemez, ahogy anno is kellett volna neki!

A történeti hűség megmaradt, mosolyogtam is, hogy ha Attilán múlik, ő csontra ugyanúgy vette volna fel, ahogy volt, de így végül csak 99 százalékos egyezés van!” (nevet)

Tabu 25:
Szekeres András – ének
Barbaró Attila – gitár, vokál
Kosovics István – basszusgitár, vokál
Gravel Shores – dobok, vokál

A jubileumi kiadványok március 7-én, a lemez (újra)bemutató koncerthez időzítve jelennek meg. Jegyek IDE KATTINTVA elérhetőek.

Fotó: Radó Norbert

spot_img

Ez is érdekelhet

Megnyílt a LISTEN., a Zene Háza új időszaki kiállítása

LISTEN. – Zenei utazás a világ körül címmel megnyílt a Magyar Zene Háza harmadik időszaki kiállítása, mely világkörüli...

“A Pál utcai fiúk előadás nem érhet véget a tapsrendnél“ – Újra a Budapest Park színpadán A GRUND – vígszínházi fiúzenekar

A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának színészei: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs,...

Az első Hangadók lépnek fel szerdán a Dürerben

Elérkezett a nagy pillanat a Jägermeister Hangadó tehetségprogram nyertesei számára, akik március 12-én a Dürer Kert Nagytermében léphetnek...

Költözz 4 napra a Parkba, és írd meg a következő slágert!

A Budapest Park a Banana Records kiadóval és kreatív ügynökséggel közösen dalszerzőtábort szervez május 12. és 15. között....