Megint jön a Gólem!

Dátum:

Az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Gólem Fesztivál egy rejtélyes, felfedezésre váró szigetvilágba invitálja a fesztiválozókat július 20-22 között, Szécsényben. A legizgalmasabb underground zenei kollektívák együttműködésében megvalósuló Gólemen idén is felvonul az ország alternatív könnyű- és elektronikus zenei életének színe-java. A közel 100 elektronikus és könnyűzenei előadó egyharmada kis hazánk határain kivülről érkezik: kurrens elektronika Berlinből, erdélyi house és brit jungle is lesz a Robinson-szigeteken, július harmadik hétvégéjén.
 
 
A Gólem egy nonprofit, alulról szerveződő baráti kezdeményezés, melynek legfontosabb célja fellépési lehetőséget biztosítani a feltörekvő előadóknak és zenekaroknak, mintegy ugródeszkaként a könnyűzenei szcénába. Ez azonban nem zárja ki, hogy rutinosabb fellépők is megforduljanak a négy izgalmas látványvilágú színpad egyikén. A Geodómban többek között Co Lee-val, a Duckshellel, a Hakumbával vagy a hari_dramaval is találkozhatunk majd, A SantSat színpadát  berlini Mystigrix és Mark Gill illetve a kolozsvári Mitsubitchi erősíti majd. A Dialect grazi, bécsi és egyesült királyságbeli lemezlovasokkal erősít a hazai kiválóságok mellett, míg a KamaRave a legfiatalabb DJ generációt hozza el az idei Gólemre. A tavalyi színpadok mellett egy Gólem színpaddal is kiegészülünk, ahol egy színes egyveleg várható, egyszemélyes lengyel női punkzenekartól a Wavy kollektíva legizgalmasabb figuráiig. 
 
 
A Gólem igazi különlegessége, hogy a tapasztaltabb fellépők és a mainstreamebb műfajok mellett egyaránt fontos szerepet játszanak a trash hip-hop vagy hyper-pop lovagjai. Számos olyan fellépő játszik a fesztiválon, aki csak itt látható műsorral készül az eseményre. Ez a sajátos egyveleg formálja a Gólem Fesztivált a legizgalmasabb hazai kisfesztivállá.
 
 
Az idei Gólem Fesztiválon nem csak zenei programokkal találkozhattok: számos napközbeni interaktív workshop, beszélgetés, kiállítás és installáció is várja a kíváncsi résztvevőket. A Gólemen olyan hiánypótló, fiatal alkotóközösségek és szervezetek is feltűnnek, mint a Girls Can Scan, a Kelet-Nyugati Alkotóműhely vagy a Munch. Nem beszélve arról, hogy idén már nappal pódiumra áll a Kale Lulugyi zenekar, hogy közös főzésre és zenélésre, táncházra hívja a résztvevőket. A kultúrprogramok és játékok mellett lesz főzőverseny, kézműves program, illetve strandolási lehetőség is, nem beszélve a tavalyi évben is nagy sikerrel megrendezett Gólem Olimpiáról.
 
 
Külön említésre méltó az idei fesztivál helyszíne, amely egy tavakkal, kanálisokkal és szigetekkel taglalt oázis, Szécsénytől mindössze pár kilométerre. Az egészen egyedülálló helyszín páratlan hangulatot kölcsönöz a Gólemnek, ami még inkább kiemeli azt a többi hazai fesztivál közül.
 
 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

spot_img

Ez is érdekelhet

Nyuszi, hopp! Máris egyet…

Mennyit kaptál el? Ha még egyet sem, segítek!Megérkezett a Lush 2025-ös húsvéti kollekciója, és jobb, ha kapaszkodsz a...

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az...

Jean-Michel Jarre az Arénában

Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene atyja egy fantasztikus show-val érkezik 2025. június 26-án, a Papp László Budapest Sportarénába.A...

A gyilkos riffek és könyörtelen groove-ok királyai 2019 után újra önálló koncertet adnak Budapesten!

A modern metál egyik legmeghatározóbb zenekara a MACHINE HEAD, 2025 nyarán nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába. Az intézménnyé...