5 nap Jamaica – ismét Reggae Camp Lakiteleken

Dátum:

Idén is lesz LB27 Reggae Camp – a fesztiválnak a lakiteleki Tőserdő Autóskemping ad otthont július 23-27. között.  A Magyarország első számú reggae ünnepeként is emlegetett rendezvény többször váltott már helyszínt az évek során, de tavalyi sikere után ismét a Tőserdő Autóskemping területén kerül megrendezésre.
 
Rengeteg programmal vár a fesztivál, a zenekaroktól kezdve a sound systemeken, a MC-ken, a DJ-ken, a koncerteken és akusztikus zenéléseken át egészen a jam session-ökig és partykon keresztül, négy különböző zenei helyszínen. Napközbeni programokból sem lesz hiány, két koncertes este között előadásokon, beszélgetéseken vehetünk részt, de sportolási lehetőség, kirándulás és strandolás is lesz.
 
 
A nagyszínpadon szerdától szombatig napi négy hazai és külföldi banda is zenél majd, a legnagyobb nevek között ott van a londoni Brother Culutre, a jamaicai Daddy Freddy és Blackout JA közös koncertje és a szintén jamaicai származású Earl Sixteen. Nem marad ki azonban az olyan nagy magyar nevek sem, mint Copy Con, a Ladánybene 27, vagy épp a Pannonia Allstars Orchestra. A Dubyardon keddtől vasárnapig szólalnak majd meg este hattól hajnal három óráig hazai és külföldi sound systemek, szelektorok Jahfar és a Dubapest HiFi együttműködésével. A Rastage-en, azaz a kisszínpadon kisebb élőzenei performance-okra, sound system partykra lehet számítani. A Batta Islanden (A megengedő tér) várják az érdeklődőket a nappali programok: előadások, játékok, beszélgetések, aktivitások, közös jam-ek és sport, Nagy Gaboard és százhalombattai barátaik jóvoltából. A Strandsystem, azaz a kempinggel szomszédos Tőserdő Strandfürdő nagy medencéjének partján is dübörögni fog a reggae, a dancehall és minden más jamaicai muzsika, ugyanis a strand ingyenes látogatható a fesztiválbelépővel. A Camp Falu utcájában pedig mindenféle árussal találkozhattok: Csárli bácsi mozijával, az Egészségházzal, Bahia Shoppal, Hillman csodás faragványaival, a Camp Shoppal, hennával, jógával és sok minden érdekességgel!
 
A szervezők emellett azt a változást jelentették be, hogy ezer főben maximalizálják a Camp létszámát, hiszen így élhető a legkényelmesebben a fesztivál. Így a remek zenén, programokon és közösségen túl a családias hangulat is garantált. Ne maradj le az év reggae ünnepéről, bérletek és napijegyek még elérhetők a fesztiválra
 
spot_img

Ez is érdekelhet

Indul a nyár az A38-on: MOVA, Iceboyz és Kieza a tetőteraszon!

Egy este, három előadó – május 7-én érdemes az A38 felé venni az irányt, ha egy szuper eseménnyel...

A Three Days Grace Budapesten kezdi turnéját

A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első...

KÖRÚT – Még nincs vége feat. Péterfy Bori & Schoblocher Barbara

Hogy a körút identitás is lehet, sőt dalok is születhetnek belőle, erre bizonyság a Körút nevet felvevő projekt,...

Doramajora – szelíden ringat – egy ölelés a belső gyermekednek

majordorci Doramajora néven születik újjá: egy játékos új era indul a frissen megjelent szelíden ringat című dallal. Ez...