5 érdekesség a 15 éves TÁBOR Fesztiválról

Dátum:

Bár még több mint egy hónap van a fergeteges alsóörsi rockházibuli startjáig, de már gőzerővel zajlik a készülődés. Ráadásul az idei, születésnapi lineup még az eddigieknél is dögösebbnek ígérkezik, hiszen nem más vezeti majd a listát, mint a Motörhead egykori gitárosa, Phil Campbell, aki ezúttal a fiaival érkezik a Balaton-partra. Mi pedig, hogy könnyebben teljen a várakozás, 5 kulisszatitkot súgunk meg az idén jubiláló fesztiválról.

1. A legfontosabb: az elmúlt másfél évtizedben döbbenetes, de közel 50.000 koncertpercet buliztunk már veletek!

2. Ha már a számoknál tartunk: egyetlen négy napos fesztivál mögött, legalább 12-13 hónapnyi(!) munka van a háttérben, ezért vagyunk extrán boldogak, amikor jól érzitek magatokat nálunk!

3. Még egy kis matek: a fesztivál eddigi történetében 15 házasság köttetett a helyszínen. Ne törjétek meg ezt a hagyományt!

4. Lehet nem tizenöt, de több, mára igencsak menővé érett zenekar is bontogatta a szárnyait nálunk. Így lehetünk nagyon büszkék például arra, hogy többek között a korai AWS is játszott a Sörolimpiából TÁBOR Fesztivállá avanzsált buli világot jelentő deszkáin.

5. És végül az örök favorit Road! Ők a mi finalistáink, a fesztivál záróakkordja, akik több évben léptek színpadra Alsóörsön, mint ahányszor nem. Egyedül valahogy az időjárással nincsenek túl jóban, mert jellemzően az ő bulijukra érkezik meg a vihar. Reméljük, hogy idén megtörik az átok!

Gyere el Te is Magyarország legnagyobb rockházibulijára augusztusban a Balaton parton!

További infók: www.taborfesztival.hu

 

A cikk megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

spot_img

Ez is érdekelhet

New Orleans-i dzsesszhagyomány Budapesten

Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar a hiphop...

Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!

Az Elefánt zenekart utoljára tavaly szeptemberben csíphettük el önálló nagykoncerten Budapesten, az évet pedig a Budapest Park Winterfest...

Tűzoltás Vodka for Kids-szel

A Vodka for Kids erősen bekezdi 2025-öt: új videoklippel és országos turnéval indítja az évet a zenekar. Az...

Stoner rock eksztázis – 1000Mods március 5-én ismét az A38 Hajón

A budapesti közönség hamarosan újfent tanúja lehet annak a zenei energiának, amely a 1000Mods-t a kortárs heavy rock...